Emma napja van. | 2024.04.19

Katasztrófavédelem: több mint négyszáz esethez riasztották a tűzoltókat csütörtökön

2021-02-12 08:30:00

Több mint négyszáz esethez riasztották a tűzoltókat csütörtökön a télies, szeles időjárás miatt - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

    A szóvivő azt mondta, épületek tetőszerkezetben okozott károkat a szél: megbontotta a tetőt, cserepeket sodort le.
    Letört ágak, kidőlt fák miatt is riasztották az egységeket. A fák épületekre és utakra dőltek, és sok helyen elszakították az elektromos vezetékeket, emiatt több megyében áramkimaradások voltak. Ezeket a szolgáltatók java részt helyreállították, de Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 800 fogyasztási helyen jelenleg is áramkimaradás van. A helyreállításon a szolgáltató folyamatosan dolgozik - tette hozzá.
    Közlekedési baleseteknél is szükség volt a tűzoltók segítségére: elakadt, összeütközött, árokba csúszott teherautók, személyautók műszaki mentését végezték.
    Mukics Dániel azt mondta, hogy az előrejelzések szerint továbbra is hideg marad az idő, ezért mindenkit arra kér, hogy csak az útviszonyoknak megfelelően felkészített járművel induljon útnak, indulás előtt pedig tájékozódjon a www.met.hu és a www.utinform.hu honlapon.
    A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a tartós hidegben többet kell otthon fűteni, ezért szellőztetéssel gondoskodni kell arról, hogy a nyílt égésterű vízmelegítők, fűtőeszközök, amelyek szén-monoxid forrásai lehetnek, elengedő levegőt kapjanak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó