Andrea napja van. | 2024.04.18

Vádat emeltek egy szurkolót fél szemére megvakító labdarúgó ellen

2021-02-10 09:30:00

Végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz az ügyészség egy labdarúgóval szemben, aki a vádhatóság szerint 2020 októberében vizes palackkal fejbe dobott egy szurkolót, s a drukker az egyik szemére megvakult - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

    Azt írták, hogy az eset a Somogyvár-Kaposmérő megyei másodosztályú labdarúgó mérkőzésen történt azután, hogy a 34 éves játékost lecserélték a meccs második félidejében.
    A garázdaság miatt büntetett előéletű férfi a kispadra kerülve összeszólalkozott a tőle néhány méterre álló vendégszurkolóval, majd a nála lévő palackkal nagy erővel fejbe dobta a drukkert.
    A műanyag flakon felsértette a szurkoló bal szemének szaruhártyáját, így erre a szemére elvesztette a látását.
    Az ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a labdarúgó ellen és azt kérte a bíróságtól, hogy ítélje három év börtönbüntetésre és ugyanennyi időre tiltsa el sportrendezvények látogatásától, amennyiben az előkészítő ülésen elismeri a bűncselekmény elkövetését.