Gedeon napja van. | 2024.03.28

Gyurcsány miskolci helytartója szerint büntetőintézkedés a kisvállalkozásoknál maradt fél iparűzési adó

2021-02-06 08:25:46

A szokásos pénteki sajtótájékoztatót Velünk a Város Kasszája frakció képviseletében, Varga László országgyűlési képviselőt (MSZP) körzetéből kiütni készülő Hegedűs Andrea (DK), Gyurcsány miskolci helytartója, és a momentumos Szopkó Tibor tartotta. Az egyik legfájóbb témájuk a kis- és közepes vállalkozások (kkv) 2,5 milliárd forintot kitevő fél iparűzési adója, amit a kormány a miskolci vállalkozásoknál hagyott, és Velünk a Város frakció nem költhet el.

Elérzékenyült hangon beszélt magukról az országgyűlési képviselő babérokra vágyó Hegedűs Andrea (DK). Megfogalmazása szerint őrzői a demokratikus intézményrendszerek utolsó bástyáit jelentő önkormányzatoknak - köztük a miskolcinak - amelyeket büntetőintézkedésekkel akar a galád kormány térdre kényszeríteni.

Az ördögi „térdrekényszerítős terv” részleteibe is beavatta a nyilvánosságot Gyurcsány miskolci helytartója. Szerinte 2021-ben 3,6 milliárd forint lyuk lesz az önkormányzat költségvetésében, ami abból alakul ki, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak az iparűzési adójuknak csak a felét kell befizetni. A járvány alatt ingyenesen parkolhattak a miskolci polgárok, a gépkocsi- és az idegenforgalmi adóval pedig hozzá kellett járulni a koronavírus járvány elleni közös védekezéshez.

A nehéz helyzetbe került miskolci kkv-éknál maradt 2,5 milliárd forint - amit a dolgozóikra, vagy vállalkozásaikra költhetnek - Velünk a Város frakció szerint büntetőintézkedés. Ugyanebbe a kategóriába sorolták az ingyenes parkolást, és a járvány elleni közös védekezés rájuk eső költségét. Hegedűs Andrea a hatásosság kedvéért, a miskolci vállalkozásoknál maradt pénz nagyságát, árvízvédelmi költségekben érzékeltette. Ez új elem, mert idáig szó sem volt arról, hogy a megyeszékhelyen az árvízvédelmi létesítményekkel gond lenne. Ezzel pontosan úgy felsültek, mint a múlt heti Alma dűlőúti aszfaltozással, amire több, mint fél évszázaduk lett volna.

Ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra, mert Hegedűs Andrea a valóságot a mester 2006-os mintája alapján ábrázolta, és messze nem bontotta ki az igazság minden szálát. A kormány az iparűzési adót nem vonta el, hanem otthagyta a miskolci kisvállalkozásoknál. Vagyis egyetlen egy forint nem került el el Miskolcról. Annyi történt, hogy a 2,5 milliárd forintot a Velünk a Város Kasszája frakció nem költheti többek között a baloldali haverokra, hanem a vállalkozásoknak jelenthet egy kis levegővételt.

Miskolc tönkretételéhez pár hónap is elég volt Velünk a Város Kasszája frakciónak. 2019. októberi hatalomra jutásuk óta, mindenkit megsarcoltak, mindent leépíttek, mindennek az árát felemelték. Míg a miskolciakon brutálisan nagyot spóroltak, addig maguknak, a családtagoknak, a baloldali haveroknak igen bőkezűen adakoztak a polgárok verejtékes adójából.

Ugyanilyen komikus volt Hegedűs Andrea aggódása az önkormányzati demokratikus intézményekért. Hegedűs annak a posztkommunista pártnak a helyi vezetője, amelyet Magyarország legkártékonyabb famíliája, az Apró-Dobrev-Gyurcsány klán vezet. Ha normális elszámoltatás lett volna rendszerváltáskor, akkor ma nem lehetne Eu-parlamenti képviselő a véreskezű Apró Antal unokája, és nem létezne a Demokratikus Koalíció sem.

Egyre nehezebb követni ezeknek a sajtótájékoztatóknak a logikáját. Pontosan soha nem lehet tudni, hogy milyen pénzt követel Velünk a Város Kasszája frakció a kormánytól, és azt mire akarja költeni! A momentumos Szopkó Tibor a miskolci kisvállalkozásoknál maradt pénzből a fél megyeszékhelyet felújítaná. Csupa olyan épületeket sorol, amire az elmúlt 60 évben az elvtársainak nem jutott idejük rendbehozni, ezért Miskolc 2010-re úgy nézett ki, mint egy harmadik világbeli nagyváros.

Rendszerint a járványügyi költségeket is nagy hangon szokták szajkózni. Magunk között legyen mondva, a járványügyi védekezésük Columbó hadnagy feleségéhez hasonlít, amit így lehetne egy mondatban összefoglalni. Valamit csinálgatnak mindenki számára láthatatlan módon.

(Címlapfotó: Hegedűs Andrea (b), Szopkó Tibor (j). Forrás miskolc.hu)