Auguszta napja van. | 2024.03.29

ITM: megalapozottabb lesz a szakképzésben résztvevők szakmaválasztása

2021-02-03 09:59:00

Először megismerhetik a különböző ágazatokat és szakköröket a szakképzésben résztvevő diákok, csak ezt követően, az ágazati alapvizsga után választhatnak szakmát, így megalapozottabb lehet a döntésük - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

    Pölöskei Gáborné hozzátette, a technikumban két évig, a szakképző iskolában pedig egy évig ismerkednek az ágazatokkal a diákok.  
    A technikusi képzésről elmondta, az öt évig tartó oktatás egyfajta "időgazdálkodást" jelent a gyerekeknek, hiszen egyszerre tudják az érettségit és a szakmát is megszerezni. Érdekességnek nevezte, hogy a diákok nem tanulószerződést kötnek az ágazati alapvizsga után a cégekkel, hanem munkaszerződést, így már a tanulmányaik alatt munkabért kaphatnak.
    Az érettségi ebben az esetben öt helyett csak négy tantárgyat ölel fel, hiszen az ötödik maga a technikusi vizsga - hívta fel a figyelmet Pölöskei Gáborné.
    "Nem hátrány az sem, hogy a technikusi képzést a felsőoktatás előszobájának tekintjük az adott ágazatnál" - emelte ki, hozzátéve, hogy ha egy diák mérnök akar lenni, akkor a technikusi képzés jó alapot jelenthet ehhez.    
    Újdonságnak nevezte, hogy a tárca jelenleg az okleveles technikusi képzés bevezetésén dolgozik; már 23 olyan iskola van, amelyek az egyetemekkel szoros kapcsolatban vannak, hogy a tananyag-tartalmakat is összehangolják, így akár rövidített egyetemi képzésre is lesz lehetőség.
    Pölöskei Gáborné a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, amikor a diákok végeznek, akkor - az eredményüktől függően - jogosultak lesznek az úgynevezett pályatámogatási ösztöndíjra, ami 150 és 300 ezer forint közötti összeg lehet.
    "Tehát azt gondolom, valóban egy karrierépítési lehetőség van, teljesen mindegy, hogy technikumról vagy pedig a mestereket képző szakképző iskoláról van szó" - hangsúlyozta a helyettes államtitkár.