Emma napja van. | 2024.04.19

Salvini és az Open Arms is a bírósági küzdelemre készül

2021-01-07 16:01:00

Károsult félként vesznek részt az olaszországi partokra érkezett migránsok a volt belügyminiszter, Matteo Salvinivel szemben induló újabb bírósági eljárásban - jelentette be az Open Arms spanyol civilszervezet csütörtökön.

    Matteo Salvini a Liga és a jobbközép koalíció vezetőjét szombaton várják a szicíliai Palermo bíróságára, a volt belügyminiszterrel szemben zajló újabb előzetes eljárás első ülésére. A zárt ajtók mögötti ülés helyszíne a palermói Ucciardone börtön bunkertermében lesz.
    Az ügy az Open Arms hajóját érinti, melyet 2019. augusztusban, 163 bevándorlóval a fedélzetén nem engedett automatikusan kikötni Dél-Olaszországban Matteo Salvini.
     A bejelentések szerint a csoport öt tagját, akik már Németországban tartózkodnak, egy olasz ügyvédcsoport képviseli, és polgári jogi igényt nyújtottak be a volt belügyminiszterrel szemben.
    A civilhajó, miután olasz vizekre lépett, huszonegy napig várakozott Lampedusa szigetével szemben. A fedélzeten tartózkodó, felnőtt kíséret nélküli kiskorúak és a betegek azonnal partra szállhattak. Spanyolország kikötőt ajánlott fel az Open Armsnak, de ezt a nem kormányzati szervezet elnöke, Riccardo Gatti elutasította.
    A bevándorlók végül augusztus 20-án léphettek partra: az engedélyt a szicíliai Agrigento ügyésze, Luigi Patronaggio adta ki, miután Rómában már kormányválság zajlott, ami a Liga és a másik akkori kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közötti töréshez vezetett.
    A szicíliai ügyészség vádemelési kérelmet kezdeményezett a volt belügyminiszter ellen, Salvini szenátusi mentelmi jogát a felsőház tavaly május 26-án vonta meg. Az előzetes eljárás decemberben kezdődött volna, de a járványhelyzet és a szintén Matteo Salvinivel szemben zajló Gregoretti-ügy ülései miatt mostanáig elhalasztották.
    Az Open Arms és a Gregoretti névvel ismert eljárások között több különbség is van: a Gregoretti olasz katonai hajó esetében, amelyet szintén 2019 nyarán öt napig tartóztattak fel, maga az illetékes cataniai  ügyészség sem tartja megalapozottnak a Matteo Salvinivel szembeni bírósági eljárást, azt hangoztatva, hogy belügyminiszterként a kormány migrációs politikáját követte.
    Az Open Arms esetében Lorenzo Janelli palermói ügyész szerint Matteo Salvini többszörösen visszaélt hivatali hatalmával, amikor hét nap elteltével nem adott biztonságos kikötőt a hajónak.
    Matteo Salvini bejelentette, hogy szombaton Palermóban lesz ügyvédjével, Giulia Bongiornóval, aki a Gregoretti-ügyben is képviseli.
    "Mindent a kormány tudtával és egyeztetésével tettem" - hangsúlyozta Salvini.
    A Gregoretti-ügy előzetes eljárása október elején kezdődött Matteo Salvini meghallgatásával, a bíró január 28-ára tűzte ki a volt és jelenlegi miniszterelnök Giuseppe Conte meghallgatását a római kormánypalotában.