Emma napja van. | 2024.04.19

Guller: a turizmust, ahogyan az első hullám idején, most sem hagyják cserben

2020-11-11 08:13:47

Újabb támogatást biztosít a kormány a turizmusnak, a szektort - ahogyan a koronavírus-járvány első hulláma idején - "most sem hagyjuk cserben, mindent megteszünk annak érdekében, hogy az itt dolgozók megtarthassák munkahelyeiket" - jelentette ki az MTI-nek Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán.

     Hangoztatta, hogy a kormány a turisztikai ügynökséggel közösen már a járvány első szakaszában mindent megtett azért, hogy segítse a szektort. A tavaszi gazdaságvédelmi intézkedések között szerepelt például a járulékkedvezmény, a kedvezményes hitelprogram vagy a SZÉP-kártya kedvezményes adózása és megemelt keretösszege is.
    A most bejelentett intézkedések között pedig a kormány a turizmusban-vendéglátásban és a szórakoztató, illetve szabadidős tevékenységet nyújtó vállalkozások számára adó- és járulékfizetési kedvezményekről döntött, továbbá a szálláshely-szolgáltatókat foglalásaik kieséséből származó költségeinek megtérítésével és bértámogatások nyújtásával segíti át a nehéz időszakon.
    Guller Zoltán elmondta: a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) regisztrált szálláshelyek számára az állam megtéríti a november 8-ig beérkezett, a zárás utáni 30 napra vonatkozó bevételkiesés 80 százalékát. Ennek feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra. Az NTAK-adatok alapján novemberre 928 ezer vendégéjszakát rögzítettek, ami közel nettó 15 milliárd forint értékű támogatást jelent több mint 11 ezer szolgáltató részére - mutatott rá.
    További intézkedésként az NTAK rendszerében regisztrált és a napi adatszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tett szolgáltatóknak minden szálláshelytípus esetében a következő 30 napra támogatásként biztosítják a munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazottaik bruttó munkabérének 50 százalékát. Ennek feltétele a munkavállaló jogviszonyának megtartása és a munkabér megfizetése erre az időszakra vonatkozóan. Mindez 3,5 milliárd forint összegű támogatást jelent a turizmusban-vendéglátásban dolgozó munkavállalókat foglalkoztatók számára.
    Az új rendelet a szabadidős és szórakoztató tevékenységet végző szolgáltatók számára is kedvezményt biztosít, akiknek a dolgozóik után erre a 30 napra nem kell járulékot fizetni - emelte ki Guller Zoltán. Hozzátette: ebbe a csoportba tartoznak mások mellett a mozik, színházak, múzeumok, állatkertek, sportlétesítmények, edzőtermek, konferenciák és bemutatók, a szórakoztatóiparban dolgozók.
    Guller Zoltán hangoztatta, hogy a szóban forgó rendelet szerdától hatályba is lépett, és az ezt követő 30 napra nyújt jelentős segítséget a vállalkozások számra.
    Nehéz időket élünk, a járvány köztünk van, és az emberéletnél nincs fontosabb - szögezte le a vezérigazgató, hozzátéve, hogy a fellélegzést nyújtó vakcina "már látótávolságon belül van".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó