Emma napja van. | 2024.04.19

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adtak át

2020-10-26 18:30:55

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.

    A politikusok a Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozata elismeréseket, egy Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata és egy Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata elismerést, valamint Semmelweis Ignác-díjakat, Batthyány-Strattmann László-díjakat és egy Pro Sanitate díjat nyújtottak át.
    Kásler Miklós azt mondta, hogy Magyarország kizárólag Szent István államának értékeire támaszkodhat, ezek jelenthetik az egyetlen biztos pontot a jövőben. Ezzel arra utalt, hogy az elismeréseket eredetileg augusztus 20. körül, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták volna át, csak ezt a tervet a koronavírus-járvány meghiúsította.
    A pandémia kellős közepén az ember arra összpontosít, hogy mi az a fix pont az életében, amelyre építkezhet - hangoztatta a miniszter, hozzátéve: a magyarok a saját hagyományaikban lelik fel azokat a stabil erkölcsi alapokat, amelyek több mint ezer éven keresztül megőrizték az országot és biztosították annak töretlen fejlődését.
    Úgy vélekedett: a magyar kultúrában minden fellelhető, ami a világban létezik, de a világban nem léteznek azok a színek, hangulatok és érzések, amelyek a magyar kultúrában igen.
    A magyar kultúra hatalmassá terebélyesedett, amihez a kitüntetettek is hozzájárultak - jelentette ki Kásler Miklós.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó