Emma napja van. | 2024.04.19

Felfüggeszti az Erste Lakástakarék a lakástakarékok értékesítését

2020-10-14 15:32:00

A pénzintézet nagyjából egy éve vezette be az új lakástakarék termékeit. Most leállnak az értékesítéssel - értesült a Bank360.hu. Az Erste Lakástakarék is felfüggeszti október 31-től a lakás-takarékpénztári termékek értékesítését. A Bank360.hu emlékeztet: így már csak a Fundamentánál köthető ilyen szerződés.

Az Erste Lakástakarék nagyjából 185 ezer szerződést kezel, és az intézkedés a jelenlegi állományt nem érinti. Az Erste tájékoztatása szerint továbbra is állnak a meglévő ügyfelek rendelkezésére a szerződések kezelésével kapcsolatban a megszokott módokon és helyszíneken.

Az állami támogatás megvonása

Az évi 30 százalékos, maximum 72 000 forintos állami támogatás miatt sokáig az egyik legkedveltebb megtakarítási forma volt a magyar háztartások számára a lakáscélokra felhasználható lakástakarék. Így, az állami támogatás segítségével akár 10 százalék feletti éves hozamot is elérhettek a megtakarítók nagyon alacsony kockázat mellett.

A kormány 2018. októberében, szinte napra pontosan két éve viharos gyorsasággal, napokon belül vonta meg az új szerződések esetében az állami támogatást, amely nélkül már a termékek sem jelentettek nagy vonzerőt: a hozam nagyjából 1-2 százalékra redukálódott, amely az elmúlt évekre jellemző kamatkörnyezetben is alacsonynak mondható, miközben megjelent az éves átlagban majdnem 5 százalékos hozamot kínáló Magyar Állampapír Plusz is, ráadásul a lakástakarékkal ellentétben ez a megtakarítás szabad felhasználású és rugalmasan hozzáférhető.

Új termékek

Az állami támogatás megvonása után megmaradt három szolgáltató, a Fundamenta Lakáskassza, az OTP Lakástakarékpénztár és az Erste Lakástakarék is igyekezett új termékekkel reagálni a változásokra, ám az új szerződések volumene jelentősen visszaesett.

Az OTP Lakástakarék szintén majdnem pontosan egy évvel az állami támogatás megvonása után, 2019. októberében jelezte: felfüggeszti a termékek értékesítését.

Még ugyanebben a hónapban az Erste Lakástakarék bejelentette: átveszik a korábban negyedik szereplő Aegon Lakástakarék portfolióját.

Az Erste mostani kivonulásával, így már egyedüliként a Fundamenta Lakáskassza maradt, amely kínál lakástakarék-pénztári megtakarítást az ügyfeleknek.

Az otthonteremtés került a fókuszba

Azok számára, akik otthonteremtésre szerettek volna félretenni, más alternatívák jelentek meg, igaz, nem kifejezetten megtakarítási jelleggel. A kormány demográfiai törekvéseivel összhangban megjelent a vissza nem térítendő támogatássá alakítható babaváró hitel, amellyel 10 millió forintot igényelhetnek a gyermeket vállaló házaspárok. A feltételeket és a visszafizetés részleteit a Babaváró Hitel Kalkulátorban ellenőrizhetjük.

Szintén a gyermekszám függvényében igényelhető CSOK- és falusi CSOK-támogatás, továbbá mellé nagyon kedvező kamatozású CSOK-hitel is, amellyel itt kalkulálhatunk.

Az állam továbbá a második gyermek születésétől 1, a harmadiktól 4, majd minden további gyermek után 1-1 millió forintot vállal át meglévő jelzáloghitelünkből.

Szintén az otthonteremtést segíti elő, hogy 2022. végéig az új lakások áfája 5 százalékra módosul, de a CSOK-kal vásárlók még ezt is visszaigényelhetik, továbbá mai bejelentés, hogy a kormány 3 millió forintig támogatja a gyermekes szülők lakásfelújítását.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó