Andrea napja van. | 2024.04.18

Eljárást indított a médiatanács a Rádió 1 és a Klubrádió egy-egy adása miatt

2020-10-14 14:39:00

A médiatanács négy állampolgári bejelentés vizsgálatában döntést hozott, és eljárást indított a Rádió 1 Balázsék című műsorának július 2-ai és a Klubrádió Megbeszéljük elnevezésű műsorának szeptember 24-ei adása miatt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-vel.

    A közlemény szerint az egyik bejelentő a Rádió 1 Balázsék című műsor szeptember 15-ei adásának túl enyhe korhatár-besorolását kifogásolta, arra hivatkozva, hogy a műsorban többek között egy biztosítási csalást tárgyaltak.
    A testület megállapította, hogy a beszélgetés negatív színben, kerülendő példaként tüntette fel a csalást, a műsorvezetők a részleteket nem emelték ki, kétszer is közvetlenül felhívták a hallgatók figyelmét arra, hogy ilyen módon ne próbálkozzanak pénzhez jutni, a szarkasztikus humort pedig az érintett 12-16 éves korosztály is képes helyesen értelmezni, ezért a testület nem indított eljárást az ügyben.
    Egy másik, a műsor július 2-ai adását kifogásoló bejelentés alapján viszont eljárást indít a médiatanács, mert a 12 éven aluliaknak nem ajánlottként besorolt műsorban direkt szexuális utalások hangzottak el, és azok torz magatartásmintát és kapcsolati modellt közvetítettek - írták.
    Közölték azt is: vizsgálta a tanács az RTL Klub A Konyhafőnök című műsorának szeptember 10-ei esti adását is, amelyben a bejelentő azt kifogásolta, hogy egy-egy feszült helyzetben elhangzott a "megöllek" szó.
    A médiatanács megállapította, hogy veszélyeztető vagy valóságos tartalom nem állt a kijelentés mögött, ezt pedig a kiskorú nézők is megérthették, így nem volt szükség a 12-esnél magasabb korhatár-besorolásra.
    A grémium szintén bejelentésre foglalkozott a Klubrádió Megbeszéljük című, szeptember 24-ei műsorával. A bejelentő szerint gyűlöletkeltők és kirekesztők voltak az egyik betelefonáló kijelentései a székelyekről és Vidnyánszky Attiláról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökéről.
    A Médiatanács az ügy kivizsgálására eljárást indított és nyilatkozattételre hívta fel a rádió szolgáltatóját.