Emma napja van. | 2024.04.19

Balog Zoltán kapta a gróf Batthyány Lajos-díjat

2020-10-06 17:40:57

Balog Zoltán kapta a gróf Batthyány Lajos-díjat; az első alkalommal átadott elismerést az emberi erőforrások volt minisztere a polgári Magyarországért tett erőfeszítéseiért vehette át kedden a Batthyány örökmécsesnél tartott megemlékezés keretében a Magyar Batthyány Alapítványtól.

    Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a díjazottat méltatásában valódi építő embernek nevezte, aki épített már templomot és házat, de leginkább emberekből épít testi-lelki kötőerővel bíró közösségeket. Tevékenységének fontosabb állomásait felidézve azt hangoztatta, Balog Zoltán a parlamentben az emberi jogok elkötelezett védelmezője, államtitkárként a hazai cigányság segítője, a felzárkózási program elindítója volt, továbbá a Polgári Magyarországért Alapítvány elnökeként szorgalmazója a keresztény értékek és a polgári közösségek magyarországi és nemzetközi megerősítésének.
    Az alapítvány másik elismerését, a gróf Zichy Antónia-díjat Nagy Natália kárpátaljai egyetemi docensnek adományozta a kárpátaljai magyarság érdekében kiemelkedő szolgálatáért.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó