Emma napja van. | 2024.04.19

Folkfőváros a Fonó-jubileumon

2020-09-14 12:14:00

Négynapos különleges rendezvénysorozattal indítja évadát a Fonó Budai Zeneház. Az idén 25 éves budai intézmény Folkfőváros című eseményén szeptember 16-tól 19-ig népszerű programjai és előadói szerepelnek.

    "A jubileumi év korábban tervezett programjait a koronavírus-járvány miatt módosítani kellett, a hagyományosan tavaszi, sokhelyszínes Budapest Folk Festünk alakult át őszi, egyhelyszínes Folkfőváros koncepcióvá. Négy hónapra kellett leállnunk a pandémia miatt, elmaradtak a táncházak, a koncertek, a kurzusok, nyáron tudtunk mi is újra indulni" - mondta Horváth László, a Fonó igazgatója az MTI-nek.
    Mint kifejtette, a Fonó25 Folkfőváros sorozat összeállításánál a sokszínűségre törekedtek. Lesznek kuriózumszámba menő produkciók, régebbről jól ismert előadók és a jövőbe mutató művészek egyaránt.
    "A fiatalabb generáció képviselői közül különlegesnek ígérkezik szeptember 17-én a Dalinda és a Babra koncertje, akárcsak egy nappal később, a duónapon Lakatos Róbert és ifj. Csoóri Sándor Sündi közös fellépése. Szintén a duóválogatásban, 18-án látható és hallható együtt Szokolay Dongó Balázs és Geröly Tamás, ők a mi 25 évünket is szimbolizálhatják, akárcsak a két Misi, Borbély és Dresch kettőse. A két cimbalmos világsztár, Balogh Kálmán és Lukács Miklós pénteken duózik" - sorolta Horváth László.
    A Folkfőváros programja 16-án szerdán Fonó Szerda koncerttel és táncházzal, Szalonnával és Bandájával indul, csütörtökön lesz Bojta Zsuzsanna & ZitheRandom, valamint Szlama László és Bergics András is, a pénteki duónapon a már említetteken kívül a Branka Trió, Porteleki László és Áron, Herczku Ági és Nikola Parov, illetve a Szászcsávási Zenekar, a zárónapon pedig a Karaván Família és a Csángálló ad még koncertet.
    A Fonó-jubileum az idei budapesti Womexszel teljesedhetne ki, de a koronavírus-járvány miatt a világzenei expó is élő közönség és szakmai vásár nélkül, virtuálisan fog megvalósulni, a Fonó-istállóból a Dalinda, a Babra, az Ötödik Évszak és a Magos szereplésével.
    Az igazgató felidézte, hogy a Fonó alapító tulajdonosa, Lukács József 1995-ben egy olyan helyet akart létrehozni, ahol össze lehet jönni.
    "Örök dilemma, hogy a Fonóban a közösségi hely vagy a zeneházfunkció kap nagyobb hangsúlyt. Miközben sikerült megvalósítani az előbbit, az utóbbi is nagyon erőssé vált, hiszen a világzene berobbanása a kilencvenes évek második felétől Magyarországon a Fonóhoz köthető, a magyar, a közép-európai és a balkáni világzenei értékek egyaránt megjelentek nálunk. A Sztregova utcában voltak a Besh o droM és Szalóki Ági első fellépései, nálunk tűnt fel Palya Bea, a Parno Graszt, később mi adtuk ki Boban Markovic vagy Lajkó Félix lemezeit" - idézte fel Horváth László.
    A zeneház megőrizte eredeti küldetését, egyaránt bemutatkozási lehetőséget ad a magyar és határon túli népzenének és néptáncnak, valamint a dzsessz és a világzene irányzatainak. A Fonó emellett fesztiválok szervezője, a Hagyományok Házával közösen Utolsó Óra címmel elkészítette a Kárpát-medencei adatközlők ötven lemezes gyűjteményét, miközben a Fonó Records hosszú évek óta egyetlen közép-európai kiadóként rendszeres szereplője a Womex top label listáján.
    A Fonó gondozásában megjelent albumok száma a négyszáz felé közelít, a lemezek (legutóbb a Besh o droM 20 című anyaga) rendszeresen szerepelnek a nemzetközi világzenei listákon.
    "A tervek szerint még idén kiadjuk Dresch Mihály új dzsesszalbumát, valamint vonósprojektjének felvételeit, a Womexre megjelenik az Ötödik Évszak lemeze, Balogh Melinda gyerekprodukciót készített, gyártás előtt van a Cserepes remixalbuma, akárcsak Szelevényi Ákos free jazz anyaga. Lajkó Félixtől két kiadvány is megjelenik, egy zenekari lemez, valamint a Giselle című, a Győri Balettel közös balettprodukcióhoz írt műve, de lesz új Cimbaliband-korong is" - mondta végül az igazgató.