Auguszta napja van. | 2024.03.29

ITM: a kormány intézkedései megmutatkoznak a foglalkoztatási adatokon

2020-08-28 16:51:41

A május-júliusi foglalkoztatottsági adatokon érezhető a koronavírus-járvány hatása, ugyanakkor a júniusi mélypont után már kevesebb az álláskereső, vagyis a kormány gazdaságvédelmi intézkedései már megmutatkoznak a számokban - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

    A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggeli tájékoztatása szerint a május-júliusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 1,7 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 439 ezer volt, egy év alatt 79 ezerrel csökkent. Az álláskeresők átlagos létszáma pedig a vizsgált időszakban 224 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,8 százalék volt.
    Bodó Sándor szerint a vizsgált három hónap meglehetősen vegyes képet mutat. Májusban javában tombolt a koronavírus-járvány, ebben az időszakban még nagyon sokan keresték a lehetőséget arra, hogyan tovább, nagyon sokan vették igénybe a munkahelyvédelmi bértámogatást, a munkahelyteremtő támogatáson pedig még csak gondolkodtak. Júliusban 4 millió 460 ezren dolgoztak már, és az adatok azt mutatják, hogy lassan, de folyamatosan nő azoknak a száma, akik a járványhelyzetet követően újra munkába tudnak állni.
    A turizmus és a vendéglátás szenvedte meg legjobban ezt az időszakot, azonban a szállítmányozás és a feldolgozóipar is nagy áldozatokat hozott. A turizmus, vendéglátás területén kettőség van az országban jelenleg, ugyanis a fővárosban lassabb a visszaáramlás, sokkal kevesebben tudnak ebben az ágazatban egyelőre dolgozni, míg a vidéki szálláshelyeken jelentősen megnőtt a hazai vendégforgalom. Feladat, hogy ősszel, leginkább a téli, kora tavaszi időszakban amennyiben a járványhelyzet engedi a budapesti turizmus-vendéglátás is felzárkózzon - tette hozzá.
    Kitért arra is, hogy a munkahelyvédelmi és -teremtő támogatásoknak köszönhetően csak az államtitkárságon 270 ezer embernek tudtak segíteni. Egyéb kormányzati intézkedésekkel, például a hitelátütemezéssel vagy a vállalkozásoknak szóló kedvezményes hitelek biztosításával pedig mintegy 900 ezer embert támogattak.