Auguszta napja van. | 2024.03.29

A csetényi Vörös József nyerte a Bakonyi Vágtát

2020-08-21 14:30:00

A csetényi Vörös József nyerte a hatodik Bakonyi Vágtát, a Nemzeti Vágta Zirc-Tündérmajorban rendezett előfutamát pénteken - tájékoztatták a verseny rendezői az MTI-t.

    Ozsváth Kálmán közölte: nyolc település lovasa közül az állatorvos hatnak engedélyezte az indulást, ők 3-3 lovasból álló előfutamokon mérték össze tudásukat, ahonnan az első két helyezett jutott a döntőbe.
    A Bakonyi Vágta döntőjét a csetényi Vörös József nyerte, mögötte sorrendben a soltvadkerti Somogyi József, a decsi Schvarzenbart Bálint és a zirci Fekete Roland végzett. Mind a négyen továbbjutottak a Nemzeti Vágtára.
    A Bakonyi Vágtát a koronavírus-járvány miatt meghívásos formában, nézők nélkül rendezték meg.
    A Nemzeti Vágta idei előfutamait országszerte nyolc településen tartják, a nyolc elővágta után alakul ki a mezőny, minden helyszínről az első négy helyezett indulhat a budapesti döntőben október 10-én és 11-én a Hősök terén.
    Az orosházi előfutamot csütörtökön tartották, a pénteki Bakonyi Vágtát követően augusztus 29-én Érden, 30-án Hernádkak-Belegrádban, szeptember 12-én Sarkadon, 19-én Hevesen, 26-án pedig Vácdukán rendeznek még előfutamot az augusztus 23-ra áthelyezett gyenesdiási verseny mellett.
    A négy határon túli - vajdasági, felvidéki, muravidéki és székelyföldi - elővágta rendezői három-három települést küldhetnek októberben a Hősök terére.