Gedeon napja van. | 2024.03.28

Máthé Dominik: azt mondták, hogy nyugodtan hibázhatok

2020-07-27 17:40:00

Máthé Dominik úgy készül, hogy megkapja a bizalmat az Elverumnál, amely a nyáron igazolta le a magyar válogatott kézilabdázót.

    A norvég klubnál az alapozó időszakban járó átlövő az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta: a szakmai stábbal történt egyeztetés során elmondták neki, hogy védekezésben és támadásban egyaránt stabil játékosként számítanak rá.
    "Ők is azt szeretnék, amit én, hogy mindkét oldalon védekezzek. És itt nem lesz az, hogyha kétszer egymás után hibázok védekezésben, akkor azonnal lecserélnek. Azt mondták, hogy nyugodtan hibázhatok, nincs semmi baj, inkább élvezzem a játékot, mert az a legfontosabb" - hangsúlyozta. A 21 éves Máthé Dominik kifejtette: szerinte jobbátlövőben a legnehezebb védekezni.
    "Az ellenfél irányítója és balátlövője is odakeveredhet, akik a posztokat illetően egy csapatban a leggólerősebb játékosoknak számítanak. Tetszett, hogy már a válogatottban is védekezhettem, viszont ott tényleg sokat hibáztam. Azért jöttem ide az Elverumhoz, hogy ezeket a fortélyokat is megtanuljam, így mindkét oldalon egyaránt hasznosítható játékos legyek" - mondta a kézis, aki 2014 és 2020 között Balatonfüreden szerepelt.
    Máthé Dominik hozzátette: már tavaly is szerette volna kipróbálni magát külföldi klubnál, de mivel a szerződése idén nyáron járt le, erre a váltásra csak most adódott lehetősége.
    "Szerettem volna kipróbálni magam másfajta kultúrában, megtanulni angolul, valamint más szisztémában edzeni, kézilabdázni. Norvégia azért ideális választás, mert a válogatottja világversenyeken ott van az élmezőnyben, az itt elvégzett fizikai munkát pedig nem sok helyen csinálják még a világon" - nyilatkozta. Hozzátette: a bajnokságban az a céljuk, hogy ismét aranyérmesként végezzenek. Az Elverum hazájában immár kilenc éve egyeduralkodó.
    "Azért az ismételt címvédés biztos nehéz lesz, mert az összes ellenfél a mi skalpunkra vadászik leginkább. Reméljük, hogy ezúttal sem jön össze nekik, és meg tudjuk nyerni a bajnokságot. Az én karrieremben is nagy előrelépés lenne, hogy a norvég bajnokcsapatban játszom. Akár kétszeresen is, ha második évemben is sikerülne az élen végezni" - mondta az átlövő, aki két szezonra kötelezte el magát a norvégokhoz.
    Az Elverum sorozatban a hatodik szezonjában szerepelt a Bajnokok Ligájában, ezzel kapcsolatban Máthé Dominik kiemelte: mivel ő a BL-ben még nem játszhatott, nem tudja, hogy ott milyen erősségű ellenfelekkel néznek szembe. Hozzátette: viszont a riválisok sem tudják, hogy mire képes az az Elverum, amelyhez idén nyáron nagyon sok új játékos érkezett.
    "Ha összeállunk, akkor képesek vagyunk bármelyik riválissal felvenni a versenyt, és nemcsak házigazdaként, hanem vendégként is. A célunk az, hogy továbbjussunk a következő körbe, ehhez a csoportból két csapatot kell megelőznünk. Remélhetőleg ez sikerül, tudunk ehhez elég meccset nyerni. Az első találkozónk, itthon a Porto ellen mindjárt nagyon fontos lesz" - közölte Máthé Dominik, aki nagyon várja már, hogy együtt játszhasson az Elverum másik friss igazolásával, a franciák kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok kézilabdázójával, Luc Abalóval.
    "Aligha kell sokat aggódnom, mert könnyű lesz mellette játszani. Elég régóta a sportág legmagasabb szintjén űzi a játékot, nagyon várom már, hogy velünk együtt legyen, és neki adjam a gólpasszokat a szélre" - mondta.
    Az Elverum pénteken játszik edzőmeccset, amellyel kapcsolatban a magyar játékos kifejtette: kíváncsian várja, hogy milyen teljesítményre lesz képes ő, illetve a csapat.