Gedeon napja van. | 2024.03.28

Rétvári: a környezetvédelmi oktatás területén Magyarország más országok előtt halad

2020-07-25 13:50:00

A környezetvédelmi oktatás területén Magyarország messze más országok előtt halad, ami megjelenik egyrészt a természettudományi tárgyak hangsúlyában, másrészt az osztálytermen belüli és kívüli foglalkozásokban - mondta szombaton Kemencén az  Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

    Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Kemencei Erdei Múzeumvasút 20. születésnapján tartott ünnepségen azt mondta, az új Nemzeti alaptanterv fontos célkitűzése, hogy a természet szeretetét az oktatásban is megjelenítse.
    Hozzátette, hogy az új és a korábbi alaptanterveket összehasonlítva látható, hogy a klímaváltozás, éghajlatváltozás kifejezések a 2003-as és a 2007-es alaptantervekben egyszer sem szerepeltek, míg a 2012-es és a 2020-asban összesen nyolcszor.
    Az államtitkár azt mondta, hogy a kormány igyekezett több tantárgynál speciális módon beépíteni a környezetvédő szemléletet az oktatásba, így a biológia és a földrajz mellett a mozgóképkultúra és médiaismeret és az etika oktatásába is.
    Rétvári Bence beszélt arról, hogy a tantermen kívüli oktatásban is hangsúlyos szerepet kap a környezetismeret, az olyan programokban, mint az ökoiskolai, ezer iskola vesz részt, a fenntarthatósági témahétre 1542 iskolából több mint 18 ezer osztály és 330 ezer diák regisztrált.
    Hozzátette, a világ legnagyobb tanórájának egyhetes eseményéhez, amelynek ugyancsak a fenntarthatósági célok vannak a fókuszában, 634 iskola 4700 osztálya csatlakozott.
    A Csodaszarvas programban, amelyben több tízezer fiatal vesz részt, a legnépszerűbb program a környezetvédelem - mondta az Emmi államtitkára, aki szerint a környezet megismerésének jó lehetőségei közé tartozik a kisvasutazás.     Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány az eddig elhanyagolt kisvasúthálózatra, mint a turizmus fontos részére tekint.
    Hozzátette, a kormánybiztosság első előterjesztésére a kormány megszavazott 10 milliárd forintot a kisvasutak felújításának első ütemére, majd elfogadta a második ütemet is, amelyre 12 milliárd forintot biztosított, ezekből a forrásokból folynak ma a kisvasút-felújítások.     A kormánybiztos elmondta, támogatásukkal megújult egy ritka C50-es dízelmozdony, amely az 1950-es években készült és sokáig bányavasútként működött. A dízelmozdony Kemencén fog üzemelni.