Emma napja van. | 2024.04.19

Miskolci Egyetem: mintegy kétezer új hallgatót vettek fel

2020-07-24 12:12:00

Mintegy kétezer új hallgatót vettek fel a Miskolci Egyetemre.

    A felsőoktatási intézmény az MTI-vel pénteken azt közölte, hogy az egyetem karaira idén 4294-en jelentkeztek, közülük az általános eljárásban 1991-en nyertek felvételt, ez a jelentkezők 46 százaléka.
    Idén 1636 hallgató lesz állami ösztöndíjas, "ez önmagában mutatja az intézmény stabilitását" - írták. Önköltséges képzésre 355 fiatalt vettek fel, és jelentősen emelkedett a mesterképzésekre bejutók száma.
    Összesen 2158 az egyetemre felvettek száma, mivel 167, Stipendium Hungaricum ösztöndíjas külföldi hallgató is megkezdheti tanulmányait.
    A tájékoztatás kiemeli, hogy a felsőoktatási intézmények között egyre fokozódó versenyben a Miskolci Egyetem folyamatosan erősíti pozícióját a népszerű fővárosi egyetemek és a több intézményből integrált nagyvárosi egyetemek között.
    A közlemény kitér arra is, hogy a 2020/2021-es tanévben folytatódnak a kihelyezett képzések Ózdon és Sátoraljaújhelyen. Ózdon a bölcsészettudományi kar szociális munka szakát indítják újra, míg Sátoraljaújhelyen az egészségügyi kar ápolás és betegellátás (ápoló) és az egészségügyi gondozás és prevenció (védőnő) szakán lesznek elsőéves hallgatók.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó