Gedeon napja van. | 2024.03.28

Kábítószer-kereskedőket fogtak el a fővárosban és Dunaharasztiban

2020-06-30 11:14:00

Öt kábítószer-kereskedőtől összesen másfél kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le a fővárosban és Dunaharasztiban - közölte a rendőrség kedden a honlapján.

    A police.hu-n olvasható közlemény szerint a rendőrség múlt szerdán XIX. kerületi lakásában fogott el egy férfit, majd a hét második felében a gyanúsítottnak a kábítószer eladásában segédkező négy másik férfit is Budapesten, illetve Dunaharasztiban..
    A rendőrök a több mint másfél kilogramm kábítószergyanús anyag mellett csaknem 700 ezer forintot, mobiltelefonokat, laptopot, valamint digitális mérlegeket foglaltak le.
    Az öt férfit kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.
    Az illetékes bíróság négy gyanúsított letartóztatását, az ötödiknek pedig a bűnügyi felügyeletét rendelte el.