Emma napja van. | 2024.04.19

Kásler: a járvány elleni további sikeres védekezést segíti a nemzeti konzultáció

2020-06-26 14:35:00

A koronavírus-járvány veszélye nem szűnt meg, de Magyarország felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

    Kásler Miklós hozzátette: folyamatosan érkeznek hírek a vírus újbóli megjelenéséről olyan helyekről, ahol már a járvány első hulláma véget ért, így elmondható, hogy "erősen hullámzik a megbetegedések száma a világban".
    Az, hogy Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, a gyors és hatékony kormányzati beavatkozásnak, illetve a lakosság fegyelmezettségének, "példaértékű magatartásának" volt köszönhető - mondta a miniszter.
    Kiemelte: annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés még hatékonyabb lehessen, a kormány újabb nemzeti konzultációt indított, amelynek több kérdése is foglalkozik ezzel a témával.
    Kásler Miklós sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy az egészségügyi ellátás június 15-étől teljes kapacitással működik, azzal a feltétellel, hogy a koronavírus-fertőzöttek ápolására korábban elkülönített ágyak 20 százalékát továbbra is e betegek ellátására kell fenntartani.
    Hozzátette: ugyanakkor ahhoz, hogy a járvány alatt elmaradt vizsgálatokat, beavatkozásokat "be lehessen hozni", minimum két hónapra van szükség.
    Az egészségügyi várólisták nem hosszabbak, mint március elején voltak - jelentette ki a miniszter, megjegyezve: a járóbeteg-szakrendeléseknél eltörölt "ellátási időkorlát" is felgyorsítja az elmaradt beavatkozások elvégzését.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó