Emma napja van. | 2024.04.19

Meghaladta az ezret Ukrajnában a halálos áldozatok száma

2020-06-21 15:40:00

Ukrajnában vasárnapra kevesebb új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, mint a megelőző két napban, a betegség halálos áldozatainak száma viszont átlépte az ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

    Az elmúlt nap alatt 735 új esettel az azonosított fertőzöttek száma elérte a 36 560-at, az elhunytak száma pedig nyolc újabb halálos áldozattal 1002-re emelkedett. Eközben eddig 16 509-en gyógyultak meg, közülük előző nap 103-an.
    A fertőzöttek napi növekménye jóval alacsonyabb a megelőző két napinál, amikor 841, illetve minden eddigi rekordot megdöntő, 921 volt, viszont még így lényegesen meghaladja a tavaszit, amikor 300 és 500 közötti napi növekedést regisztráltak.
    A legtöbb új fertőzéses esetet megint a nyugati országrészből jelentették Lviv megyéből, az ország harmadik legfertőzöttebb régiójából 101-et, Rivne megyéből 96-ot, valamint Kárpátaljáról 80-at.
    Kárpátalja megyében az egészségügyi tárca adatai alapján eddig 2149 fertőzöttet azonosítottak, közülük 54-en haltak meg és 842-en győzték le a kórt.
    A fővárosban, Kijevben előző nap 73 új beteget regisztráltak és egy újabb haláleset történt. Velük együtt a járvány kitörése óta az azonosított fertőzöttek száma a fővárosban elérte a 4325-öt - amivel megelőzte az eddig az ország legfertőzöttebb területének számító Csernyivci megyét -, az elhunytaké pedig 98-ra emelkedett, miközben eddig 1391-an gyógyultak meg.
    A romániai határnál lévő Csernyivci megyében a regisztrált fertőzöttek száma 4324, az elhunytaké 171, a gyógyultaké pedig 1563.  
    Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi tájékoztatóján arról beszélt, hogy Ukrajnában az egészségügyi dolgozók közül már 5998-an betegedtek meg, és az országban azonosított fertőzöttek 17 százalékát teszik ki. Előző nap újabb 48 egészségügyi dolgozónál állapították meg a koronavírus-fertőzöttséget.