Dóra napja van. | 2023.02.06

Súlyosan megsérült Varga Dénes térde

2020-06-08 20:20:00

Súlyos térdsérülést szenvedett Varga Dénes, az Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya.

    Vári Attila, a magyar szövetség elnöke a szervezet hétfői közleményében elmondta, hogy a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo pólósa a nemzeti csapat összetartásának egyik edzésnapján sérült meg, aminek következtében meg kellett műteni. Hozzátette, a sérülés várhatóan nem veszélyezteti a játékos jövő évi olimpiai szereplését.
    Madaras Norbert, az FTC vízilabda-szakosztályának elnöke elmondta, a 33 éves olimpiai bajnok előreláthatólag három-négy hónap múlva végezhet teljes értékű munkát.
    "Az biztos, hogy a nyári Magyar Kupán még nem számíthatunk csapatkapitányunkra, akit biztosítottunk támogatásunkról. Az FTC mindent megtesz annak érdekében, hogy klasszisunk minél hamarabb egészséges legyen és a csapat rendelkezésére álljon" - fűzte hozzá.
    Varga Dénes a vlv.hu szakportálnak adott interjúban az eset kapcsán elmondta, egy teljesen felesleges és elkerülhető baleset történt egy csapatprogramon. Megjegyezte, ez várhatóan kisebb törést okoz majd a karrierjében, hiszen egy ilyen sérülés után nem az lesz az első gondolata az edzőteremben, hogy csúcsot döntsön, hanem hogy egyáltalán "nekiálljon-e" edzeni.
    "Hiába halasztották el egy évvel az olimpiát, ahhoz nekem nagyon kellene kapkodnom. Nem tudom, hogy 33 évesen mennyire szeretnék kapkodni, túlvállalni magam" - utalt arra a világ legjobbjának is megválasztott pólós, hogy nem biztos, hogy formába tud ismét lendülni az ötkarikás játékokig.
    Varga Dénes megjegyezte, jelenleg úgy gondolja, hogy az erejéből reálisan arra futja, hogy a Ferencvárossal még két évig szóló szerződését kitöltse, ezalatt pedig újabb két bajnoki címet nyerjen a zöld-fehérekkel, ebben az esetben klubszinten velük lenne a legeredményesebb a pályafutása.
    "Sok komponenses hátteret igényelne, hogy eredményesen szerepeljek a válogatottban. Jelenleg nem látom, hogy ez meglenne, és hogy ezt bele tudnám tenni. Bár még az elején vagyok, de azt sem látom, hogy meglenne a szándék, és biztosítottak lennének a lehetőségek a vízilabda közegében ahhoz, hogy az én gyógyulásom, regenerálódásom kellően intenzív legyen" - fogalmazott kissé homályosan a kiváló játékos a válogatottsággal kapcsolatban.
    Hozzáfűzte, ez nem jelenti azt, hogy nem tesz meg mindent, de a családja és a civil élete egyre fontosabb számára.
    "Az a prioritás, hogy rájuk fordítsam azt az időt, amit egy ilyen helyzetben az extra gyors gyógyulás igényelne" - szögezte le Varga.

 



Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
12:21
- Agrárminisztérium: szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzés az Ukrajnából érkező gabonák esetében
11:42
- Klinikai vizsgálat igazolta a fluvoxamin terápia eredményességét a COVID-19 gyógyításában
11:21
- Nem téma otthon a gyerekek online élete, pedig beszélni kellene róla – február 7-én tartják a Biztonságos Internet Napját
10:55
- Pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsítanak egy hajdúszoboszlói wellnes szállódatulajdonost
10:30
- Tíz tartományban legkevesebb 284 halottjuk van a törökországi földrengéseknek
09:51
- Áprilisban ismét világsztárok a Budapest Ritmón
09:31
- KSH: 3,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma decemberben
09:16
- Írországban fogták el egy emberkereskedő banda negyedik tagját
08:48
- Miskolc baloldali polgármestere 2024-ben újrázna, amihez a miskolciaknak is lesz egy-két szavuk!
08:22
- Két ország rendőrei üldözték a bűnözőket az M3-as autópályán
MTI hírfelhasználó