Emma napja van. | 2024.04.19

Kábítószer-kereskedelem miatt indítványozták két férfi letartóztatását

2020-06-05 10:46:00

Kábítószer-kereskedelem miatt két férfi letartóztatását indítványozza a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, a gyanúsítottak a VII. kerületben árultak kábítószert - közölte a fővárosi főügyészhelyettes pénteken az MTI-vel.

    Frücht Pál közleménye szerint egy 35 éves férfi kannabiszt, kokaint és hasist értékesített mérleget és csomagolást is használva, a kábítószereket pedig egy 40 éves férfitől szerezte be. A rendőrök a 35 éves férfit és két vásárlóját kedden igazoltatták, amelyet követően eljutottak a 40 éves férfihoz is.
    A 35 éves férfi házán tartott kutatáskor megjelent egy vevő, aki az ajtót nyitó nyomozót hitte eladónak, és tőle akart kábítószert vásárolni - tette hozzá.
    Mint írta: a Budapesti VII. kerületi Rendőrkapitányság a két, kereskedéssel gyanúsított férfit őrizetbe vette. Az ügyészség a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a gyanúsítottak eljárásbeli jelenlétéért, a bizonyítás zavartalanságának biztosításáért és a bűnismétlés veszélyének kizárásáért indítványozta letartóztatásukat. A kényszerintézkedés kérdésében a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt - olvasható a közleményben.