Auguszta napja van. | 2024.03.29

Varga Judit: Magyarországon biztosított a jogállam

2020-05-27 12:59:00

Gyorsan bebizonyosodott, hogy a Magyarország elleni jogállamisággal, veszélyhelyzettel kapcsolatos hazai és nemzetközi rágalomhadjárat alaptalan volt" - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter szerda reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

    A koronavírus-járvány idején a veszélyhelyzet jogrendje biztosította a kormánynak a szükséges mozgásteret, addig, amíg ez indokolt volt. Bár a járványveszély nem múlt el, de köszönhetően a magyar emberek együttműködésének, összefogásának és fegyelmezettségének, eljött az a pillanat, amikor enyhíteni lehet a szabályokon.
    Egyes bel- és külföldi szereplők "történelmi bűne", hogy a bajban is támadták Magyarországot - jelentette ki Varga Judit, majd hozzátette: a magyar ellenzék "elképesztő feljelentő rendszert" működtet, melyen keresztül minden hír gyorsan eljut a "brüsszeli központba". Sajnálatosnak tartjuk, hogy az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt - jegyezte meg.
    Miféle közösség az, amelyik a bajban sem segíti, hanem akadályozza, támadja saját tagját? Mondvacsinált ürüggyel még azt is megakadályozták, hogy a Európai Parlament Magyarországról szóló vitájában felszólalhasson egy magyar miniszter - mondta Varga Judit.
    A veszélyhelyzet visszavonásáról szóló, a parlamentnek kedden beterjesztett törvényjavaslatokról szólva a miniszter elmondta: az egyik tartalmazza, hogy az Országgyűlés felszólítja a kormányt a veszélyhelyzet megszüntetésére. Ezt követően pedig beindul az a bonyolult hatálybaléptetési mechanizmus, amelynek célja a rendkívüli jogrendből a rendesbe való visszatérés.
    A tegnap este benyújtott másik törvényjavaslat többek között érinti azt a számos egészségügyi, gazdasági rendelkezést, mely átmenetileg még hatályban marad, ilyen például a hitelmoratórium, amely a veszélyhelyzet után, egészen az év végéig tovább él, egyes járulékkedvezmények vagy a digitális igazságszolgáltatással kapcsolatos szabályok. - közölte a miniszter.