Gedeon napja van. | 2024.03.28

Húsz perc alatt eredményt mutató vizsgálat próbája kezdődött Nagy-Britanniában

2020-05-21 19:40:00

Húsz perc alatt eredményt mutató, laboratóriumi vizsgálatot nem igénylő koronavírusteszt próbája kezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában.

    Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta csütörtök este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a brit kormány több mint tízmillió antitestszűréshez elegendő eszközt rendelt, és ezek alkalmazása a jövő héten kezdődik.
    Hancock ismertetése szerint a szájból vett mintával működő húszperces teszt célja annak minden eddiginél gyorsabb megállapítása, hogy a vizsgált páciensek szervezetében a szűrés pillanatában jelen van-e a Covid-19 betegséget okozó új típusú koronavírus.
    A szűrési módszer hat hétig tartó, négyezer emberre kiterjedő próbája a dél-angliai Hampshire megyében kezdődött.
    Az antitestszűrés célja ugyanakkor annak megállapítása, hogy ki esett már át koronavírus-fertőzésen, akár úgy, hogy erről nem is volt tudomása - mondta az egészségügyi miniszter.
    Hancock elmondta: egy szűkebb létszámú mintán elvégzett antitestvizsgálat arra vall, hogy országosan a lakosság 5 százaléka, London lakosságának 17 százaléka eshetett át koronavírus-fertőzésen.