Emma napja van. | 2024.04.19

Helybenhagyták a színészgyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását

2020-05-14 16:11:53

Helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék az édesapja megölésével gyanúsított férfi letartóztatását. Szilágyi István színművész fia továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad.

    A törvényszék csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a megalapozott gyanú szerint a férfi május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott. Az idős férfi sérülései következtében életét vesztette.
    Mint kifejtették: a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el a gyanúsított letartóztatását egy hónapra. A végzéssel szemben a gyanúsított és védője jelentettek be fellebbezést. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék végzése szerint a fellebbezések megalapozatlanok. A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése törvényes, indokai helytállóak. Megalapozottan utalt az elsőfokú bíróság arra, hogy a gyanúsított egzisztenciális körülményei rendezetlenek, és a terhére rótt bűncselekményt más büntetőeljárás, illetve próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el, így vele szemben a bűnismétlés veszélye fennáll.
    Azt írták: az elsőfokú bíróság megfelelően következtetett arra, hogy - a pszichikai állapotával kapcsolatban tett nyilatkozatára is figyelemmel - a terhelttel szemben a szökés, elrejtőzés veszélye is megállapítható. A BKKB helytállóan határozott azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított esetében az önkéntes jogkövetésen alapuló enyhébb kényszerintézkedés nem lenne alkalmas az eljárási célok biztosítására, így például a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának megakadályozására - áll a törvényszéki közleményben.