Gedeon napja van. | 2024.03.28

Trump: a járvány után az amerikai gazdaság gyorsan talpra áll

2020-05-08 18:01:00

A koronavírus-járvány után az amerikai gazdaság gyorsan talpra áll, az elveszett 20 millió munkahelyet gyorsan ismét megteremtik - nyilatkozott Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fox televíziónak.

    Az elnök egy sor, az amerikaiakat élénken foglalkoztató belpolitikai kérdésben nyilatkozott meg.
    Kifejtette, hogy a járvány alatt eddig elveszített több mint 20 millió munkahely viszonylag gyorsan ismét megteremthető. "Jövőre lesz az eddigi valaha volt legjobb esztendőnk" - fogalmazott, s azt hangoztatta, hogy "az emberek készen állnak rá, hogy ismét munkába álljanak". Hozzátette, hogy ez akkor is így van, ha az ország újraindításának sürgetéséért a demokrata párti politikusok hibáztatják őt.
    Hosszasan kitért első nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ügyére. A Flynn elleni vádat az igazságügyi minisztérium csütörtökön este visszavonta. Trump hangsúlyozta: a felhozott vád "teljes mértékben kacsa volt". Mint fogalmazott: "mocskos politikusok és mocskos zsaruk" ténykedéséről volt szó, s reményei szerint "ennek a közeljövőben meg is fizetik az árát".
    Sejtetni engedte, hogy az elkövetkező napokban nyilvánosságra hozandó dokumentumokból az derül majd ki, hogy az előző elnök, Barack Obama kormányzata tudott a Flynn ellen feltételezhetően törvénytelen eszközökkel folytatott vizsgálatról, és "hazaárulásnak" minősítette az előző kormányzat erre vonatkozó cselekedeteit. "Több minden jön még, különösen Obamára vonatkozóan" - fogalmazott Trump. Leszögezte: az újabb dokumentumok nyilvánosságra kerülésével várhatóan többet lehet majd megtudni arról, hogy Obama és alelnöke, Joe Biden mit is tudott az egész ügyről.
    Trump "nagyon zavarba ejtőnek" nevezte azt az amerikaiakat lázban tartó georgiai bűnügyet, amelyben Brunswick város egyik tehetős negyedében a gyanú szerint két fehér amerikai - apa és fia - egy vita során agyonlőtt egy kocogó afroamerikai fiatal férfit. A két gyanúsított azzal próbált védekezni, hogy tolvajnak nézte a 25 éves áldozatot. A gyilkosságról videofelvétel is nyilvánosságra került. Trump a felvételről azt mondta: "szívszorító".
    Kérdésre válaszolva kitért a venezuelai állítólagos amerikai partra szállási kísérletre is. Úgy fogalmazott: ha az Egyesült Államok valóban fellépett volna a venezuelai szocialista rendszer ellen, akkor "tényleg invázióról lehetett volna beszélni".
    "Ha be akarnék menni Venezuelába, abból nem csinálnék titkot" - mondta, hozzáfűzve, hogy "ebben az esetben a venezuelaiak nem sokat tehetnének".
    Kínáról szólva Trump leszögezte: nehéz most a két ország közötti viszony, de úgy vélte, hogy a két ország kereskedelmi főtárgyalói közötti, péntek reggeli egyeztetések azt jelzik, Washington és Peking a globális egészségügyi válság ellenére is tartja magát a korábbi kereskedelmi megállapodásokhoz.