Csökkenéssel nyitottak az európai piacok, drágult az olaj
Csökkenő indexekkel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok, drágult a kőolaj.
A londoni FTSE-100 0,51 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,66 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,70 százalékkal esett a nyitást követő percekben. Az euróövezeti EuroStoxx 50 index 1,13 százalékkal csökkent.
Hétfőn gyengüléssel zártak a vezető tőzsdék Nyugat-Európában. Az FTSE-100 0,08 százalékkal, a DAX-30 0,02 százalékkal, a CAC-40 pedig 0,78 százalékkal csökkent.
Az olaj enyhén tovább drágult. A piacok ismét bíznak benne, hogy a legnagyobb exportőrök megegyeznek a termelés korlátozásáról. Sőt, az OPEC főtitkára hétfőn jelezte: Irán egy későbbi időpontban esetleg csatlakozik azokhoz az exportőrökhöz, amelyek azt tervezik, hogy az árak megszilárdítása érdekében korlátozzák termelésüket. Irán exportja az embargó idején felére csökkent, és Teherán többször kinyilvánította, hogy addig nem hajlandó korlátozni termelését, ameddig vissza nem nyeri piaci részesedését. Az is megszilárdította az árakat, hogy az amerikai olajkészletek január óta először csökkentek.
A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára kedd reggelre 6 centtel, 41,56 dollárra emelkedett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 2 centtel 41,57 dollárra ment fel. A Brent a januári mélyponthoz képest 50 százalékkal drágult.
Az arany ára emelkedett, a fém unciáját (31,104 gramm) kedd reggel 1257,55 dolláron jegyezték az azonnali piacon.
Az euró árnyalatnyit erősödött, az európai valuta kedd reggel 1,1245 dolláron forgott az előző esti 1,1241 dollárral szemben.