Emma napja van. | 2024.04.19

KSH: többen születtek és többen is haltak meg az első 7 hónapban

2015-09-23 07:49:05

 

Többen születtek, de még többen haltak meg 2015 első hét hónapjában, mint az elmúlt év hasonló időszakában - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.

 

    A jelentés szerint januártól július végéig 52 235 gyermek született, ami 0,7 százalékos növekedés, ugyanakkor 78 709 ember halt meg, ez a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva nagymértékű, 7,0 százalékos emelkedés. Mindez azt jelenti, hogy az idei év első hét hónapjában 26 474-gyel csökkent a magyar lakosság száma, ez az adat 4811-gyel több az egy évvel korábbinál.
    A születések száma az év első öt hónapjában - különösen januárban - több, a június-júliusi időszakban átlagosan 4,2 százalékkal kevesebb volt, mint 2014 azonos időszakában.
    A halálozások száma az év első négy hónapjában magasabb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül a január-februári többlet volt kiugró. A május-júniusi időszakban kevesebben, júliusban csaknem annyian vesztették életüket, mint az előző év azonos időszakában. Az év eleji jelentős halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott.
    A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. január-júliusi 21 663-mal szemben 2015 első hét hónapjában 26 474 főre nőtt.
    A 2015. január-júliusban anyakönyvezett 22 790 házasságkötés 8,0 százalékkal, 1689-cel haladta meg a bázisidőszakit. A frigyek száma mind a hét hónapban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül júliusban 16 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.
    Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,8 halálozás jutott, és míg előbbi változatlan, az utóbbi 1,0 ezrelékponttal magasabb volt a 2014. január-júliusinál. A természetes fogyás mértéke (0,8 ezrelékponttal) 4,6 ezrelékre emelkedett. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-júliusihoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 4,0 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó