Emma napja van. | 2024.04.19

Fitch: Görögország hitelképességi kockázatait növeli a belpolitikai válság

2014-12-31 07:34:37

Növeli Görögország hitelképességi kockázatait, hogy a görög parlament a héten képtelennek bizonyult új államfőt választani, és ezért előre hozott parlamenti választásokat kell tartani - állapítja meg kedden Londonban ismertetett helyzetértékelésében a Fitch Ratings.

    A nemzetközi hitelminősítő szerint a hivatalos hitelezőkkel folytatott tárgyalások jó eséllyel a választások utáni időszakig leállnak, és addig nem várható az sem, hogy Görögország előtt ismét megnyíljanak a külső tőkepiacok.
    Ráadásul a január végére valószínűsíthető választások után is még hónapokig bizonyosan jelentős politikai és gazdaságpolitikai bizonytalanságok terhelik majd a görög gazdaságot.
    A Fitch elemzői szerint a politikai kockázat kétféle módon is megterhelheti Görögország szuverén adósprofilját. Az egyik az, ha tartós patthelyzet alakul ki Görögország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és az eurójegybank (EKB) alkotta trojka között, miközben a nemzetközi tőkepiacok is zárva maradnak az ország előtt. Ebben az esetben ugyanis a görög kormány pénzügyi helyzete már nyárra feszültté válhat, még akkor is, ha a költségvetést egyébként sikerülne szoros ellenőrzés alatt tartani.
    A másik fő kockázat a hitelminősítő szerint az, hogy kiújul a tőkemenekítés a görög bankrendszerből, és ez a szélesebb értelemben vett görög reálgazdaságot is nyomás alá helyezi.
    A Fitch elemzői szerint van lehetőség a kompromisszumra a trojka és az új görög kormány között, akkor is, ha a választások után az esélyesnek tartott - a takarékossági szigor politikájának folytatását elvető - Sziriza párt vezetésével alakul meg az új kormány.
    A Sziriza vezetője, Alekszisz Ciprasz az utóbbi években folyamatosan enyhíti pártja alapállását, és hitet tett az elsődleges államháztartási többlet fenntartása, valamint az IMF-fel és a magánhitelezőkkel szembeni görög kötelezettségek teljesítése mellett.
    Ha azonban a Sziriza vezetésével alakul kormány Görögországban, akkor a legnagyobb valószínűséggel teljesen leállna privatizációs program, a közszféra bérköltsége várhatóan növekedne, és általánosságban is emelkednének a költségvetési kockázatok - jósolták keddi helyzetértékelésükben a Fitch Ratings londoni elemzői.
    Más nagy londoni házak szerint a görögországi belpolitikai válság pénzügyi járványkockázatot jelent az euróövezet gyengébb lábakon álló központi gazdaságaira is.
    Az Eurasia Group politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni szakértői szerint a kiújuló piaci bizonytalanságoktól nem elsősorban az euróövezet déli perifériája, hanem Franciaország és Olaszország - a második és a harmadik legnagyobb eurógazdaság - lesz a legsebezhetőbb, ugyanis ez a két ország hajtotta végre a legkevesebb reformot az euróövezeti adósságválság óta.
    A ház szerint különösen Franciaország lenne rendkívüli mértékben sebezhető, ha a piaci hangulat a görögországi fejlemények miatt a jövő év elején megfordul.
    Az Eurasia Group elemzői szerint Olaszországban ugyan robusztusabb reformok mentek végbe, de ezek is egyelőre csak igen fokozatosan hatnak.