Auguszta napja van. | 2024.03.29

Mérsékelt az infláció Csehországban

2014-11-10 09:15:40

Októberben 0,7 százalékos volt az éves szintű infláció Csehországban, ugyanekkora volt az infláció szeptemberben is. Havi szintű összehasonlításban októberben 0,2 százalékkal nőttek az árak - közölte a cseh statisztikai hivatal hétfőn.

     A statisztikusok szerint a havi szintű mérsékelt árnövekedés elsősorban a ruházat is a lábbeli ára emelkedésének a következménye. Mérsékelten emelkedett néhány élelmiszertermék ára is, míg csökkent a gyümölcs, a zöldség ára.

    A villanyáram ára októberben éves szinten 10,2 százalékkal csökkent. Csökkentek az elektronikai termékek és a távközlési szolgáltatások árai is.
    Az októberi infláció megfelel az elemzők várakozásainak, általános a vélemény, hogy az idei egész évi infláció az egyik legalacsonyabb lesz az utóbbi évtizedben.
    A cseh jegybank egy éve avatkozott be a korona árfolyamába, s gyengítette azzal az indokkal, hogy elhárítsa a fenyegető deflációt. Miroslav Singer, a jegybank kormányzója vasárnap este a közszolgálati televízió vitaműsorában megerősítette, hogy az intézmény legalább 2016 első negyedévig be fog avatkozni a korona árfolyamába.
    Singer szerint csak 2016 első felében várható, hogy az infláció felkúszik az évi két százalékra, ami a jegybank célja.

 Fotó: piackutatas.blogspot.com