Gedeon napja van. | 2024.03.28

Elkötött rózsaszín roller

2015-08-03 11:21:04
A rendőrök még aznap azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Encsen rózsaszín rollert és egy síkképernyős televíziót tulajdonított el.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint az elkövető 2015. július 29-én 15 óra előtt egy-egy bérházból egy rollert és egy LCD televíziót tulajdonított el. A tolvaj harmadszor is visszament, de az egyik korábbi sértett megzavarta kutakodása közben, így a férfi elmenekült a helyszínről.

Az Encsi Rendőrkapitányság egyik, aznap szolgálatot teljesítő rendőre emlékezett rá, hogy a megadott személyleírás alapján látott egy fiatal férfit, aki kerékpárján televíziót szállított.

A rendőrök miután azonosították, elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Tamás 24 éves encsi lakost. A rendőrkapitányságra előállított férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A terheltnél tartott házkutatáson a rendőrök lefoglalták az eltulajdonított értékeket, amelyeket a sértettek visszakaptak.