Jolán napja van. | 2024.06.15

Tetten ért benzintolvajok - Miskolc

2015-06-19 10:46:25
A Diósgyőri Rendőrőrs járőrei éjjel két fiatalembert értek tetten lopás közben.

A Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőri Rendőrőrsének járőrei szolgálatuk ellátása során 2015. június 19-én 2 órakor Miskolcon, a Csóka utcán közlekedtek, amikor a rendőrök láttán sietősen autóba ülő, majd távozó személyekre lettek figyelmesek. Az egyenruhások megállították, majd igazoltatták a két férfit, akiknek a ruházatából erős benzinszag áradt. A fiatalemberek által használt gépjármű átvizsgálása során bűncselekmény elkövetéséhez használatos tárgyak - tölcsér, gumicső, műanyag kanna - kerültek elő. A helyszín közelében a járőrök egy benzintócsában álló személygépjárművet találtak, mire az intézkedés alá vont személyek elismerték, hogy ők akartak a kérdéses autóból benzint lopni.

A járőrök a bűncselekmény elkövetésén tetten ért férfiakat előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a 21 éves B. Tamást és társát, a 20 éves R. Leventét lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók.

A beismerő vallomást tett miskolci terheltek kihallgatásuk során elmondták, hogy kocsikázni akartak, de nem volt benzinjük, ezért követték el a bűncselekményt.