Kristóf, Jakab napja van. | 2024.07.25

Segítség és másik út a bajban

2015-05-14 11:47:11
Az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője egy helyi tanintézményben tartott bűnmegelőzési előadást.

Szabó Péter r. törzsőrmester 2015. május 12-én 9 órai kezdettel az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskolában tartott egyfajta „személyiségfejlesztő tréninget” a tanintézmény 9. osztályos diákjainak. Az interaktív előadáson összesen 35 fő fiatal vett részt.

 

 

A nyomozó a tréning során arra fektette a fő hangsúlyt, hogy elmondja a résztvevőknek, hogy egy esetleges drogfogyasztói magatartás illetve kóros szenvedély kialakulása esetén, milyen emberi értékek kerülhetnek veszélybe és tűnhetnek el a fiatal életéből, mint például a család, a barátok, az egészség, a biztonság, melyeket pótolni nehéz vagy szinte lehetetlen.

 

 

A bűnmegelőzési szakember kérte a hallgatóságot, hogy a későbbiek során is bizalommal keressék bármilyen jellegű rendőrségre tartozó gondjukkal, kérdésükkel, hiszen baj esetén segítség és másik út mindig van.