Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kábítószert előállító férfiakat ítéltek el jogerősen Szegeden

2015-04-16 13:59:03

Jogerősen hét év hat hónap és tizennégy év közötti fegyházbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla három Bács-Kiskun megyei férfit, aki több száz tő indiai kendert termesztett, az előállított marihuánát pedig értékesítette.

    A táblabíróság a 46 éves elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért tizenegy év, társait kábítószerrel visszaélés és kábítószer-kereskedelem bűntette miatt marasztalta el, ezért őket tizennégy, illetve hét és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta.
    Két vádlott 2011 őszén határozta el, hogy indiai kendert fog termeszteni, majd az előállított kábítószert értékesíti. Az előkészületekbe bevonták harmadik társukat is. Ausztriába utaztak vetőmagért és a termesztéshez szükséges eszközökért, majd egy soltvadkerti ház melléképületében lámpákat, radiátorokat, ventilátorokat, elszívót felszerelve kialakították a növények neveléséhez szükséges körülményeket. 2011 decemberében kezdték ott nevelni a magokból kikelt palántákat. Végül százharminc tő borult virágba, ezeket a vádlottak közösen leszüretelték, megszárították, és becsomagolták. A marihuánát 900 ezer forintért értékesítették.
    A vádlottak ezután továbbfejlesztették a termesztést. 2012 júniusának elején a növények már nem fértek el a soltvadkerti ingatlanban, ezért tizenhét tövet az egyik vádlott lakására vittek. Néhány héttel később pedig Tázlár közelében egy négyszázötven négyzetméteres területet tisztítottak meg, és ötven növényt telepítettek oda.
    A rendőrök a kiültetés után igazoltatták a vádlottakat, megtalálták a növényeket és a termesztéshez szükséges eszközöket is. A házkutatások során több helyről kerültek elő kendertövek, és kiderült, hogy Soltvadkert közelében is volt egy több mint hatszáz négyzetméteres ültetvényük, az egyik lakásban pedig félezer ecstasy tablettát is lefoglaltak.