Auguszta napja van. | 2024.03.29

Élj SZER-telenül!

2015-03-13 14:03:49
Több korosztályt érintő, átfogó drogprevenciós programsorozatot indított útjára a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság.

A rendezvény nyitóünnepsége 2015. március 12-én, a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal Üléstermében volt, melyen dr. Toldi-Tóth Gábor r. alezredes, kapitányságvezető ismertette „A te jövőd, a te választásod – ÉLJ SZER-telenül!” című sorozat célját és főbb programpontjait.

A kapitányságvezető megnyitó beszédében köszönetet mondott a programsorozat támogatóinak, köztük a térségi önkormányzatoknak a megvalósításhoz nyújtott segítségért és kiemelte, hogy drogprevenciós kezdeményezésük alapvetése a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása.

A megnyitó ünnepséget megtisztelte jelenlétével Demeter Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, dr. Mecser Tamás r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, Szitka Péter, Kazincbarcika Város polgármestere, és Ludányi Attila, a Kazincbarcikai Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvány kuratóriumi tagja is. A sajtó nyilvánossága előtt megtartott programindítón a környező települések önkormányzati vezetői, valamint a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai mellett, a helyi családsegítő szolgálat, a pedagógiai szakszolgálat, valamint a város középiskoláinak vezetői is jelen voltak.

Az ünnepélyes megnyitót követően az Egressy Béni Művelődési Központ színháztermében a Miskolci Musical Műhely „Zsákutca” című előadását tekinthették meg a középiskolások.

Ők a programsorozat egyik célcsoportja, de számos eseményt az általános iskolák felsőbb osztályainak és szakembereknek, szülőknek is szerveznek. A cél minden esetben ugyanaz, a drogprevenció, vagyis a különböző kábítószerek, dizájnerdrogok veszélyeire történő figyelemfelhívás.

A rendőrkapitányság illetékességi területén több, mint két hónapon át zajló figyelemfelhívó kampányban többek között a neves előadók részvételével megtartott előadások mellett általános iskolások számára meghirdetett rajzpályázat, a fiatalok szórakozási szokásainak megismerése érdekében pedagógusok és polgárőrök számára un éjjelei őrjáratban való részvétel, középiskolai tanulók számára szervezett börtönlátogatás, valamint különböző sportrendezvények is lesznek.

Az eseménysorozat Kazincbarcika Város Önkormányzata és több környező település együttműködésével valósul meg, így a barcikai helyszínek mellett Berentén, Sajószentpéteren, Szuhakállóban és Múcsonyban is lesznek programok.