Tivadar napja van. | 2024.04.20

Három napos ellenőrzés a közutakon

2015-02-09 10:04:22
A közlekedésrendészeti akció során a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is elsősorban a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzi.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Műveleti Csoportjának éves terve alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain a rendőrök 2015. február 9-én, 10-én és 11-én közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak a megye területén, melynek során főként a tehergépjárműveket, autóbuszokat, illetve azok vezetőit ellenőrzik.

 

A közúti kontroll kiterjed Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban a lakott területen belüli útvonalakra, a ki- és bevezető valamint a gyorsforgalmi útszakaszokra. A végrehajtásban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály, az Autópálya Alosztály Emőd, a Miskolci, a Kazincbarcikai, az Encsi, a Sátoraljaújhelyi, a Sárospataki, a Tiszaújvárosi, a Szerencsi, a Mezőkövesdi, az Ózdi és az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársai vesznek részt.

Az akcióban a B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének munkatársai is közreműködnek.