Gedeon napja van. | 2024.03.28

Egy 23 éves férfi gyanúsítanak a 2-es főúton történt halálos baleset okozásával

2014-08-23 16:32:13

 

Őrizetbe vettek egy 23 éves férfit, aki a 2-es főúton, Vác közelében szombat délelőtt történt karambol két érintett járművének egyikét vezette. A férfit halálos közúti baleset okozásával gyanúsítják – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) az MTI-t.

    Közlésük szerint a két halálos áldozattal járó, Vác közigazgatási területén, a főút 40-es és 41-es kilométerszelvénye között bekövetkezett baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. A főúton Vác felé közlekedőket a rendőrök a 43-as kilométerszelvénynél, valamint a 40-es kilométerszelvénynél a 12-es főútra terelik - tudatták.     Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelem szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint két személyautó ütközött össze a szobi leágazástól mintegy 500 méterre. Az egyik személyautóban öten utaztak, közülük két felnőtt a helyszínen életét vesztette. Az autóban két gyermek is utazott, egyiküket mentőhelikopterrel vitték a váci kórházba, a többi sérültnek is súlyosak a sérülései. A roncsból egy felnőttet és egy gyermeket a váci tűzoltók szabadítottak ki feszítő-vágó segítségével, a másik gyermeket még a tűzoltók kiérkezése előtt a mentősök kiemelték az autóból - tette hozzá a szóvivő.     Az MTI információi szerint a másik autóban - amelyet, mint utóbb kiderült, a nemrég őrizetbe vett férfi vezette - nem sérült meg senki.     A PMRFK sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére, hogy sajtóhírek szerint a balesetet két autó sofőrjének „versenyzése” idézte elő, azt válaszolta, hogy rendőrség jelenleg is vizsgálja a baleset körülményeit.