Gedeon napja van. | 2024.03.28

Portik keze mindenhová elért az anyósa szerint

2014-12-02 19:39:04

 

Portik Tamás keze mindenhová elért, boldog lennék, ha csak olajozott volna - mondta tanúvallomásában Portik élettársának édesanyja, négy gyermekének nagyanyja az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt folyó büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.

    Az 1998. júliusi, négy halálos áldozatot követelő merénylet célpontja a vád szerint a rendőrségnek az 1990-es évek alvilági szervezeteiről és az olajozásról részletes vallomást tevő, az éjszakai életben ismert Boros József Károly volt. A robbantás megbízója az ügyészség szerint - a másik eljárásban az éjszakai élet egyik erős embereként számon tartott Prisztás József 1996-os megölése kapcsán is megvádolt - Portik Tamás, végrehajtója pedig a jelen eljárásban Fenyő János médiavállalkozó 1998-as megölésével is vádolt Jozef Rohác volt. Mindketten tagadják bűnösségüket.
    A keddi tárgyaláson a tanú elmondta: Portik Aranykéz utca közelében levő lakásában kellett rendszeresen virágokat locsolnia, de éppen 1998. július elején, amikor a robbantás történt, Portik az egyik emberével azt üzente, hogy foglalt a lakás, ne menjen oda, de még a belvárosba se, különösen az unokával.
    Amikor az ügyész rákérdezett Portik rendőrségi kapcsolataira, a tanú felidézte, hogy neki Portik azt mondta: a rendőrségnek dolgozik, azt hajtogatta, hogy "a jó oldalon áll".    Nemhogy rendőri kapcsolatai voltak, de mindenhová elért a keze: a gyámhivatalhoz, a cégbírósághoz, a földhivatalhoz - mondta a tanú. Beszélt arról is: amikor lányának, Portik élettársának az Egyesült Államokba kellett mennie, de a repülőtéren kiderült, hogy lejárt az útlevele, egy éjszaka alatt intézkedtek, a repülőtéren pedig civil ruhás fegyveres vigyázott rájuk.
    A tanú felidézte, hogy egy fenyegetés nyomán indult perben a bíró azt mondta: tanuljon meg együtt élni a fenyegetésekkel, amikor pedig 2005-ben a budaörsi kapitányságon bejelentést tett fenyegetés miatt, a rendőrségi előadó a liftben sírva kérte, menjen máshová, mert ő nem tudja felvenni a harcot Portik embereivel. A tanú szerint minden, hatóságokhoz intézett bejelentése eredménytelen maradt, de egy-egy eset után, amikor kijött a rendőrségről, Portik már tudta, hogy ott mit mondott.
    Bírói kérdésre, hogy Portik kapcsolatai kormányzati időszakokon átívelőek voltak-e, a tanú azt mondta: ez mindig is így volt, neki még Gyurcsány Ferenc sem tudott segíteni.
    A tanú elmondta, hogy lányának Portik lakásában néha egész nap négykézláb kellett közlekednie, a gyerekek pedig a földön ettek, hogy az ablakból ne lehessen őket meglátni.
    Előfordult, hogy éjjel a sötétben kellett az autóból egy ismeretlennek átadnia egyik síró unokáját, míg a másik zokogva könyörgött, hogy őt ne adja oda idegennek - idézte fel a tanú.
    Portik szerint a tanú ártatlanul akarta börtönbe juttatni, indulatos szóváltások során kölcsönösen hazugsággal vádolták egymást.
    Portik szerint élettársa anyja Hannibal Lecternek, A bárányok hallgatnak című film pszichopata sorozatgyilkosának személyiségét vetíti rá.
    Egy másik tanú, aki korábban éveken át Portiknak dolgozott, de a mostani eljárásban a vádat több ponton alátámasztó részletes vallomást tett, a tárgyaláson videón felismerhetetlen képmással közvetített vallomásában beszélt arról, hogy tudomása szerint Borost rendőrségi vallomása miatt robbantották fel, előtte Portik emberei szóltak, hogy ne mászkáljon a belvárosban, és Rohác "nyomta meg a gombot".
    A tanút a robbantás után kihallgatták a rendőrségen, és amikor kijött, Portik már tudta, hogy a tanú nem mondott el semmit a rendőröknek. Portik akkor azt mondta: nem azért fizet a rendőröknek egy zsák pénzt, hogy zaklassák azt, aki neki dolgozik. Ezután a tanút 16 évig senki meg se kérdezte, pedig szerinte tudták, hogy eléggé kapcsolódott Portikhoz.
    A vád tanúja név szerint említette T. András ügyészt, aki szerinte a vádbeli időszakban tízmillió forint kenőpénzt kapott azért, hogy valakit kiengedjenek a letartóztatásból, C. Ferencnek pedig, aki a Fenyő-gyilkosság idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság tisztje volt, az elkövetői körből jelentették a médiavállalkozó megölését, és ekkor a rendőr dühbe gurult, mert Rohác a helyszínen hagyta sapkáját, kabátját. Később fizettek a rendőrtisztnek, hogy a DNS-nyomok eltűnjenek - mondta a tanú. Szerinte Portik és a másik eljárásban szintén bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolt Vizoviczki László egymásnak adta át rendőri kapcsolatait.
    A Fenyő-gyilkosságra vonatkozó kérdések kapcsán a vád tanúja elmondta: tudomása szerint Portik médiabefolyást kívánt szerezni Fenyő segítségével, de amikor Fenyő megtudta, hogy egy ismert médiavállalkozó is benne van az ügyben, kihátrált. A tanú szerint amikor Portik ezek után őrjöngve Fenyő megöléséről beszélt, az ismert médiavállalkozó pedig azt mondta: "Tomikám, nekem ezzel nagy szívességet teszel".
    A tanú megjegyezte, hogy tudomása szerint Portik soha nem ölt embert, ez mindig megbízottakon keresztül intézte, például Rohác volt az egyik kivégzőembere.
    A vád tanúja beszélt arról is, hogy Portik pénz ígért neki, ha tud a Fidesz ellen felhozható ügyeket.
    Portik a tanúmeghallgatások előtt arról szónokolt: Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hazudik, amikor azt állítja, hogy nem ismerik egymást. A vádlott szerint ismerőseivel közvetve több fideszes politikus is kapcsolatba hozható.
    Rohácnak írásos nyilatkozata szerint a nyomozó hatóságok gyors szabadulást, sőt pénzt és tanúvédelmi programot ígértek, ha Portikra és Gyárfásra vall.
    A per rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajlik. A következő tárgyalás februárban lesz.