Emma napja van. | 2024.04.19

Az elmúlt 24 óra számokban

2014-12-02 09:03:45
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást H. István 21 éves, O. József 33 éves, L. Róbert 28 éves, valamint R. József 27 éves sajóbábonyi lakosokkal szemben. Az eljárás alá vont személyek 2014. december 2-án 0 óra 5 perckor Miskolcon, a Szentpéteri kapui városrész egyik áruházában kötekedtek a vásárlókkal, majd a velük szemben fellépő biztonsági őrt trágár szavakkal illették és cselekményüket többszöri felszólítás ellenére sem fejezték be. A kihívóan közösségellenes, másokban megbotránkozást és riadalmat keltő személyeket a járőrök előállították, majd szabálysértési őrizetbe vették.  

Az illetékes rendőrkapitányság a szabálysértési őrizetbe vett személyeket gyorsított eljárásban, 72 órán belül állítja bíróság elé.

 

Az említett ügyön túl hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazott ideiglenes megelőző távoltartást egy-egy esetben a Miskolci- és az Ózdi Rendőrkapitányság.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt, míg anyagi kárral járó ütközés kilenc esetben jutott a rendőrség tudomására.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó