Tünde napja van. | 2023.06.01

Lezárt ügyek: Rendőrnek adta ki magát a rabló

2017-10-04 12:58:32

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Miskolcon magát rendőrként kiadva rátámadt egy férfira és telefonját erőszakkal elvette.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság  J. Attila 32 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsított 2017. augusztus 2-án 17 óra körül Miskolcon, a Kőrösi Csoma Sándor utcában rátámadt egy 56 éves férfira. A rabló egy igazolványt felmutatva rendőrnek adta ki magát, majd a sértett értékeit, annak zsebéből a földre dobálta, erőszakkal elvette a férfi telefonját és azzal elmenekült a helyszínről. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a támadás következtében.

A bejelentést követően a rendőrök fél órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben folytatott büntetőeljárást és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a rendőrség hivatásos állományú tagját egyenruhája illetve fényképes szolgálati igazolványa, valamint öt számot tartalmazó szolgálati jelvénye igazolja.

 
 
 


Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
15:05
- Egymillió forintos támogatást kaphatnak a dizájntudatos szervezetek
14:45
- Kisbusz ütközött autóval a 4-es úton Püspökladánynál, egy ember meghalt
14:25
- Hat évvel ezelőtti emberölés elkövetője ellen emeltek vádat Pécsen
14:05
- Elfogták a tengelici gyilkosság gyanúsítottját
13:42
- Az OTP Bank 44 millió forinttal támogatja az önkormányzati pályázatán győztes településeket
13:21
- Czomba Sándor: a Vállalkozó start II. program segítségével több mint ezer új vállalkozás jöhet létre
12:59
- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével
12:39
- Volodimir Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján Moldovában
12:19
- KSH: a gazdaság teljesítménye az első negyedévben 0,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
11:48
- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével
MTI hírfelhasználó