
Elfogás a bordélyban - fotókkal
2017-03-10 08:45:51
A rendőrök elfogták azt a nőt, aki csaknem fél éve olyan „masszázsszalont” működtetett Miskolcon, amelyben az ott foglalkoztatott lányok szexuális szolgáltatást is nyújtottak.

Üzletszerűen elkövetett kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya egy 30 éves debreceni nővel szemben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2016 őszétől egy miskolci lakásban a gyanúsított több felnőtt nő prostitúciós tevékenységéhez nyújtott segítséget, illetve prostitúciós tevékenységre lányokat szervezett. Az asszony a lányok bevételéből rendszeresen részesedett.

A nyomozók 2017. március 8-án rajtaütöttek a masszázsszalonnak álcázott miskolci ingatlanban, ahol elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan U-né Z. Ágnest.

Régebbi híreink
Képújság
Legfrissebb híreink
15:01
- Nemiszervét mutogatta a mezőkövesdi temetőben14:19
- 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás12:59
- Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost a házelnök12:09
- Visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét Kozármislenyi Önkormányzat11:15
- Cseh Gergő Bendegúz: elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát10:33
- Ózdról jártak át Szlovákiába betörni09:05
- Új országos környezetvédelmi főhatóság jön létreTegnap
- Pénzszállítót raboltak ki NyíregyházánTegnap
- Napos, száraz idő várható a hétvégén, de a hajnalok fagyosak lesznekTegnap
- A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr
Mai legolvasottabb hírek
1.
- Új országos környezetvédelmi főhatóság jön létre2.
- Ózdról jártak át Szlovákiába betörni3.
- Cseh Gergő Bendegúz: elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát4.
- Visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét Kozármislenyi Önkormányzat5.
- Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost a házelnök
MTI hírfelhasználó
Hasznos linkek





