Auguszta napja van. | 2024.03.29

Segítségnyújtás nélkül hajtott el az autós

2016-08-02 11:44:27
A Miskolci Rendőrkapitányság tanúk jelentkezését várja egy közúti közlekedési baleset kapcsán.

A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 05010/3932/2016. bűnügyi számon nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett ügyében.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. július 16-án 12 óra körül Miskolcon, a Csabavezér utcán (Miskolcra bevezető szakaszon) egy kékes-szürke színű Mazda típusú személygépjármű szabálytalan sávváltoztatása során hirtelen fékezésre és irányváltoztatásra kényszerített egy a külső forgalmi sávban közlekedő piros színű Opel Corsa típusú személygépjárművet. Az Opel ezt követően felhaladt a járdára, majd egy betonvillanyoszlopnak és egy ház kerítésének is nekiütközött. A személygépjármű vezetője a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Mazda típusú személygépjármű vezetője azonban megállás nélkül úgy hagyta el a helyszínt, hogy nem győződött meg arról, hogy van-e segítségnyújtásra szoruló személy.

 

A rendőrség várja azon személyek jelentkezését, akik látták az eseményt, a balesettel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek.

 

Jelentkezni lehet személyesen, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (3525 Miskolc, Fábián kapu 4.), vagy telefonon, hivatali munkaidőben a 46/514-511-es telefonszám 22-81-es mellékén. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja azonban a nap 24 órájában fogadja a bejelentők hívásait a 06-46/514-506-os telefonszámon, továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámokon. Emellett a névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.

 

Segítségüket ezúton is köszönjük!