Gedeon napja van. | 2024.03.28

Bűnmegelőző élményrepülés

2016-04-25 13:58:14
Az Edelényi Rendőr - kapitányság nyomozója segítőivel együtt, élményrepülést szervezett a varbói bűnmegelőzési tábor diákjainak Miskolcon.
 

Az életre szóló élményrepülést többek között az tette lehetővé, hogy Edelény Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által meghirdetett Bűnmegelőzési projektek megvalósítására. A sikeres pályázat eredményeként 2016. április 22-én 15 tanuló élményrepülésben vehetett részt. Ők korábban a varbói bűnmegelőzési táborban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

 

A diákok hármas csoportokban repülhettek a Kaiser-flight Kft. Cessna 172 típusú repülőgépével a fellegek közé. A bűnmegelőzési ismereteket sikeresen elsajátító diákok a magasból megtekinthették a Diósgyőri várat, az Avasi kilátót és Miskolc belvárosát is.

 

A pályázat során megvalósított bűnmegelőzési képzések szakmai irányítója Szabó Péter r. főtőrzsőrmester, az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője, illetve a programokban részt vevő intézmények iskolarendőre. Az életre szóló élményrepülés, illetve a különféle bűnmegelőzési programok (például élménymerülés) az Edelény Önkormányzat munkatársai nélkül sem jöhettetek volna létre.