Emma napja van. | 2024.04.19

Jogerősen tíz és fél évre ítélték a dunántúli patikákat kirabló balatonfüredi férfit

2014-10-28 13:32:41

Jogerősen tíz és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla kedden azt a balatonfüredi férfit, aki 2011-ben és 2012-ben hét patikát és kisboltot rabolt ki Veszprém és Fejér megyében.

    A Szegedi Ítélőtábla az ügyben kirendelés folytán eljáró bírái a jelenleg 46 esztendős férfit hét rendbeli rablás bűntettében, egy rendbeli rablás bűntettének kísérletében, lőfegyverrel visszaélés, hivatalos személy elleni erőszak és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek.
    Az alkalmi munkából élő, anyagi nehézségekkel küzdő férfi 2011 decemberében határozta el, hogy rablásokból szerez pénzt. Az első bűncselekmény helyszínül a veszprémi dózsavárosi patikát szemelte ki, ahol terepszemlét is tartott. December 2-án este ment be arcát eltakarva a gyógyszertárba, rászegezte lőfegyverré átalakított gáz-riasztófegyverét a dolgozókra, és a bevételt követelte. Ekkor 30 ezer forinttal távozott. A következő hetekben több veszprémi és székesfehérvári gyógyszertárat és kisboltot rabolt ki, voltak olyan helyszínek, ahova többször is visszatért. Alkalmanként 20 és 300 ezer forint közötti összeget zsákmányolt.
    2012. július 14-én a férfi másodszorra próbálta meg kirabolni Székesfehérváron a Széchenyi úti patikát. Szokásához híven arcát eltakarva, pisztolyát maga előtt tartva lépett be a gyógyszertárba. Az üzlethelyiségben tartózkodott azonban egy rendőr törzszászlós, aki a dolgozókkal éppen a rablás esetén követendő magatartásról beszélgetett. A rendőr megragadta a férfi pisztolyt tartó karját, és megpróbálta lefegyverezni. A vádlott dulakodni kezdett az egyenruhással, közben háromszor is elsütötte pisztolyát. A férfit végül fegyvere markolatával tudta leütni a rendőr, a törzszászlós a dulakodás során azonban súlyos sérüléseket szenvedett.
    A táblabíróság döntésével súlyosította a vádlottra első fokon kiszabott kilencéves büntetést.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó