Gedeon napja van. | 2024.03.28

„Látni és Látszani” Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is

2015-11-05 08:17:36
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is útjának indul a ,,Látni és Látszani’’ nevű országos baleset-megelőző kampány, melynek keretében a rendőrség együttműködő partnereinél különböző térítésmentes szolgáltatásokat vehetnek igénybe a járművezetők.

A megváltozott időjárási körülmények miatt az év végéhez közeledve módosulnak az út – és látási viszonyok, amely az őszi-téli időszakban történt balesetek fő kiváltó oka. Ebben az évszakban a járművezetők felelőssége, hogy gondoskodjanak gépjárműveik évszaknak megfelelő műszaki felkészítéséről.

 

Az ellenőrzés során a csatlakozott szervizek térítésmentesen vizsgálják át a gépjárműveken a lámpák, fényvisszaverő elemek állapotát, a lámpatestek állapotát, rögzítettségét, a fényvetőegységek működését, a világítási tulajdonságokat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és helyi szervei fokozottan ellenőrzik 2015. november 1. és december 10. között a forgalomban résztvevő járművek kivilágítására vonatkozó rendelkezések megtartását.

 

Emellett fontos, hogy a sofőrök kellő figyelmet fordítsanak saját szemük épségére, látásuk fontosságára, mivel a biztonságos közlekedés alapfeltétele a vezetés során jelentkező ingerekre való reagálás. Ennek érdekében a kezdeményezéshez kapcsolódó optikus szakember megállapítja, hogy szükség van-e a járművezető szemének korrekciós segítségre, megállapítja a dioptria mértékét és tanácsot ad a megfelelő szemüveg elkészítéséhez,

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Baleset-megelőzési Bizottság arra ösztönzi a gépjárművezetőket, hogy a kampány 2015. október 1-jétől 2015. december 10-ig terjedő időszakában éljenek a lehetőséggel és a www.latnieslatszani.hu weboldalon partnerként feltüntetett szakszervizekben – díjtalanul – ellenőriztessék járműveik világító – és fényjelző berendezéseinek állapotát, világítási tulajdonságait.