Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kultúra-zene-díjak Petőfi Zenei Díj - Szakmai elismeréseket adtak át

2016-06-24 13:48:12

 

A zeneipar háttérembereit tüntették ki pénteken az Akvárium Klubban a Petőfi Zenei Díj szakmai elismeréseinek átadásán. A szakmai díjakat öt kategóriában adták át; az előadókat június 28-án, a soproni VOLT Fesztivál nulladik napján, egy gála keretében jutalmazzák.

    "Sok olyan kollégán múlik a hazai könnyűzene sorsa, akik nincsenek reflektorfényben" - fogalmazott Lobenwein Norbert, a Petőfi Zenei Díj főszervezője az átadón. Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője azt emelte ki, hogy ilyen nagy volumenben most először jutalmazták a zeneipar háttérembereit.
    Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője azt emelte ki, hogy ilyen nagy volumenben most először jutalmazták a zeneipar háttérembereit, akikre kevés figyelem összpontosul. Hozzátette: csak velük együtt érhetik el a célt, hogy a Petőfi Rádió a magyar zene "nagyszínpada" legyen. Kitért arra, hogy a díjat hagyományteremtő szándékkal alapították.
    Az év hangmérnöke díjat Rochlitz Tamás kapta Monkeyneck Day and Night című daláért; Az év producere Kovács Krisztián lett a Fish! Ne is figyelj rám! (necc remix) című számáért; Az év borítója díjat Hujber Áron és Benkő Bálint, a Halott Pénz Ülni, Örülni, Megőrülni című lemezének két tervezője vette át; Az év menedzsere Rusz András, a Biebers vezetője lett; Az év hangszerelése díjat Varga Norbert és Lukács Levente kapta a Brains Balance című számáért.
    A szakmai díjátadón jelen volt Verebélyi Diána, a Petőfi Zenei Díj alkotója. A Petőfi Sándort egy mikrofonnal a kezében ábrázoló díj bronzból készült és kristálytalapzaton áll.
    Június 28-án első alkalommal adják át a soproni Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján az előadóknak a Petőfi Zenei Díjakat, várhatóan 15 ezer néző jelenlétében. Pető Zoltán elmondta, hogy a nominálás alapját a Petőfi Rádión 2015. március 1. és 2016. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dal képezte, közülük választotta ki a kategóriák öt-öt jelöltjét a zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló kétszáz fős szakmai testület. A jelöltekre május 20. és június 20. között a www.petofilive.hu/petofizeneidij oldalon lehetett szavazni és a szakmai testület is újra voksol.
    A Petőfi Zenei Díjakat nyolc kategóriában (Az év dala, Az év együttese, Az év női előadója, Az év férfi előadója, Az év videoklipje, Az év felfedezettje, Az év dj-je, Az év koncertje) ítélik oda és lesz életműdíjas is. A díjakra a legtöbb, négy-négy jelölést Ákos, a Halott Pénz, a Punnany Massif és a Wellhello kapta.
    A 150 perces műsorban fellép a Punnany Massif, a Quimby, Rúzsa Magdi, a Margaret Island, a Szabó Balázs Bandája, a Halott Pénz, a Wellhello, Lotfi Begi és Mező Misi. A külföldi sztárok közül a belga Lost Frequencies, valamint a brit Ella Eyre szerepel a programban, utóbbi kettő a show után nagykoncertet ad, akárcsak Ákos. A showműsorban közreműködik hatvan táncos, a szervezők pirotechnikai- és látványelemekkel készülnek, a Recirquel Budapest társulat egy különleges showt mutat be.
    A Petőfi Zenei Díj gálát kedden 20 óra 30 perctől a Duna World, a Petőfi Rádió, a Petőfi TV és a petőfilive.hu élőben közvetíti.