Dóra napja van. | 2023.02.06

Egy hétig őrizte bajba jutott társát a hűséges kutya

2015-09-18 12:09:17
A gazdi már biztos volt benne, hogy sosem látja viszont kedvenceit. Szerencsére tévedett.

Napokig nem volt eredmény. Semmilyen. A kutyák gazdái pedig szép lassan kezdték elveszíteni a reményt, hogy épségben viszontlátják majd Phoebet és Tilliet. Ám mielőtt teljesen lemondtak volna kedvenceikről, telefont kaptak az állatvédőktől.

„Miután kaptunk egy bejelentést, hogy az erdő szélén valaki vöröses kutyát látott, azonnal a helyszínre siettünk és értesítettük a kutyák gazdáit is” – mesélte a KING-TV-nek a Vashon Island állatvédő szervezet szóvivője, Amy Carey. A fiatal nő hozzátette, bár tűt kerestek a szénakazalban, remélték, hogy legalább az egyik kutyának sikerült a nyomára akadniuk.

„Végül egész mélyen a fák között találtunk Tilliere, aki mozdulatlanul ült egy kisebb ciszterna partján. Először azt gondoltuk, elvesztett barátját gyászolja így” – mondja Amy, majd hozzátette, szerencsére nem volt igazuk. „Tillie nem gyászolt, csak vigyázott pórul járt barátjára, aki képtelen volt kimászni a ciszternából, ahova esett.”

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

Az állatvédők a két kutyáról képet készítettek, ami – mióta feltöltötték a Facebook-oldalukra-, vírusszerűen terjed. Eddig több mint nyolcezren lájkolták és háromezren osztották meg.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

hir24



Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
12:21
- Agrárminisztérium: szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzés az Ukrajnából érkező gabonák esetében
11:42
- Klinikai vizsgálat igazolta a fluvoxamin terápia eredményességét a COVID-19 gyógyításában
11:21
- Nem téma otthon a gyerekek online élete, pedig beszélni kellene róla – február 7-én tartják a Biztonságos Internet Napját
10:55
- Pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsítanak egy hajdúszoboszlói wellnes szállódatulajdonost
10:30
- Tíz tartományban legkevesebb 284 halottjuk van a törökországi földrengéseknek
09:51
- Áprilisban ismét világsztárok a Budapest Ritmón
09:31
- KSH: 3,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma decemberben
09:16
- Írországban fogták el egy emberkereskedő banda negyedik tagját
08:48
- Miskolc baloldali polgármestere 2024-ben újrázna, amihez a miskolciaknak is lesz egy-két szavuk!
08:22
- Két ország rendőrei üldözték a bűnözőket az M3-as autópályán
MTI hírfelhasználó