Eufrozina napja van. | 2022.09.25
Megjelent az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság honlapján az Integritási Hatóság Igazgatósági Tagjainak Kiválasztásáért Felelős Alkalmassági Bizottság
További híreink

Idén szeptemberben több mint 1900 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A hadtudományi kar szakjait 37 százalékkal többen jelölték meg első helyen, mint tavaly. Az NKE az MTI-hez
A drogtermesztő és egyben dílerként is „dolgozó” párost a KR NNI miskolci nyomozói egy hete fogták el, s azóta már letartóztatásuk mellett folyik velük szemben a büntetőeljárás. A
A Tesco 2017-ben tette közzé először a működésében keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét, amelyet Magyarországon azóta 69 százalékkal szorított vissza - közölte az
Családbarát országot építünk, minden módon igyekszünk támogatni a családokat - hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családpolitikáért felelős helyettes
A Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) júliusban újabb nyolc pályázatot hirdet meg a magyar irodalom külföldi népszerűsítésére. A különböző pályázatok
A családok többsége az átlagfogyasztók közé tartozik, körülbelül a háztartások negyedét érintik az új rezsitarifák - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia-
Két célja van a mostani oroszországi látogatásnak, az egyik Magyarország energiaellátásának teljes biztosítása, a másik pedig annak kinyilvánítása, hogy hazánk minél előbb
A Párbeszéd szerint az Orbán-kormány "a rendszerváltás óta bevezetett egyik legdurvább megszorítócsomaggal", az előkészítetlen és indokolatlan mértékű energiaáremeléssel magyar
Karl Nehammer osztrák kancellár jövő csütörtökön hivatalos látogatáson fogadja Bécsben Orbán Viktor miniszterelnököt - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke
Gyurcsányék sohasem támogatták a rezsicsökkentést! - írta az Alapjogokért Központ Facebook-bejegyzésében csütörtökön.     A 2010-es kormányváltáskor
Az LMP társelnöke szerint a kormány "a rezsicsökkentés csökkentését" tartalmazó rendeletével a leginkább rászorulókat az út szélén hagyta. Az LMP ezért arra kéri a kabinetet,
A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a múcsonyi nőnek, akit újszülöttje megölésével gyanúsítanak - tájékoztatta a Miskolci
Az ózon magas koncentrációja miatt országszerte kifogásolt a levegőminőség - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás, zsarolás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy szolnoki férfi ellen, aki öt társával együtt az
Vádat emeltek az ellen a nő ellen, aki halálra késelte alkalmi ismerősét egy terézvárosi lakásban 2020 áprilisában - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. A
Kedden a kétharmados kormánytöbbség megszavazta, és hosszú évtizedek után újra visszavezetik a magyar jogrendbe a főispán és vármegye elnevezést. Az Alaptörvény tizenegyedik
Tovább fokozódik a hőség - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében. Azt írták: a
A lakosság számára az átlagos fogyasztás felett is a valós piaci árnál alacsonyabb árakat állapítottak meg a villany- és gázfogyasztásra - jelentette be a rezsicsökkentés
A magyar jakuzzigyártó Wellis Magyarország Zrt. az ukrajnai háború, az energiaválság és a globális gazdasági nehézségek hatásai miatt átszervezést hajt végre, ennek
Mi a közös egy strandon elkortyolt jeges kávéban, egy fesztiválon felbontott energiaitalban, és egy családi kertipartin elfogyasztott hideg sörben? Azon kívül, hogy mindegyik nagyon jól esik, valószínűleg