Elza napja van. | 2022.12.01
Sajóvámosra érkezett a Közösen a Fejlődésért Egyesület "Örökségünk a történelmi Felvidék" fotópályázatának soron következő vándorkiállítása. A
További híreink

A józan észen és a logikán kívül esik az előzetes letartóztatásban lévő Jordi Sánchez jelölése Katalónia elnöki posztjára - reagált Rafael Catalá spanyol igazságügyi
Pénteken este ismét őrizetbe vették a korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett - hat milliárd forintot meghaladó - költségvetési csalással
A sajtóban az utóbbi hetekben megjelent találgatásokra és félinformációkra reagálva, a Tungsram-Schréder a következőkről kívánja tájékoztatni a média képviselőit és a
Azonnali ukrajnai gázszállításról állapodott meg a PGNiG lengyel és a Naftohaz ukrán állami gázvállalat, miután az orosz Gazprom csökkentette ukrajnai gázexportját - közölte a PGNiG
A sonkák és a sertéshústermékek lesznek a főszereplői idén a Magyar Ízek Vásárának, amelyet a Várkert Bazár fedett rendezvénycsarnokában tartanak meg a
Czeglédy Csaba szerint jogilag helytelen döntést hozott a Nemzeti Választási Bizottság pénteken, amikor a mentelmi jogát felfüggesztette.      A szombathelyi önkormányzati képviselő
A héten ismét tárgyalóasztalhoz ült az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkársága, az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik
A Fidesz szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a jogszabályoknak megfelelően járt el, amikor úgy döntött, felfüggeszti Czeglédy Csaba mentelmi jogát.      Budai Gyula, a Fidesz
Felfüggesztette Czeglédy Csaba (független) képviselőjelölt mentelmi jogát pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az NVB határozata szerint a döntés ellen jogorvoslatnak nincs
Barsiné Pataky Etelka teljes erővel vett részt a szabad Magyarország újjáépítésében - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a február 4-én elhunyt volt fideszes európai parlamenti
Új kortárs művészeti galéria nyílik szeptemberben a brit fővárosban, a Goldsmiths Centre for Contemporary Art ezer négyzetméteres kiállítótermeit egy régi dél-londoni közfürdő helyén
Ismeretlen fegyveresek megtámadták pénteken Burkina Faso katonai főparancsnokságát és a francia nagykövetséget. A harcokban megöltek hét embert és megsebesítettek mintegy ötvenet.     A
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:          Időjárási helyzet Európában:    ----------------------------    Kontinensünk északi
A V4-nek nemcsak a közös érdekek védelme a fontos, munkájával hozzájárulhat az egész európai kontinens megerősödéséhez - mondta Kövér László, a magyar Országgyűlés
A szakmák presztízsének visszaállításáról, a szakmunkások megbecsüléséről, a biztosabb megélhetést nyújtó bérekről, az egységes agrár-szakképző
A magyarországi kertészeti ágazat mintegy 400 milliárd forint termelési értéket állít elő évente, ami modernizációval, a szabályozás ésszerűsítésével és
Az áprilisi országgyűlési választások tétje az, hogy bevándorlóország leszünk kevert népességgel, vagy sem - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Csurgón
Magyarország ma azon az úton jár, amely Európa legversenyképessebb országai közé vezet, ezt mutatja az is, hogy 2017 eleje óta átadott üzemek közül a thyssenkrupp jászfényszarui üzeme már a
Növelte az óvodai rendszer terhelését az, hogy az eddigi öt- helyett háromévesen kötelező óvodába adni a gyerekeket, ezért a kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív
Az MSZP és a DK között létrejött baloldali szövetség a választások után egy dologban biztosan egyetért majd: a bevándorlási kvóták elfogadásában, a bevándorlás