Tünde napja van. | 2023.06.01
BORSOD-TORNA-GÖMÖR Egyesület mikrovállalkozások eszköz-beszerzésének támogatásával fejlesztette vállalkozását Molnár Sándorné egyéni vállalkozó Perkupán. A
További híreink

  Vegyesen indult a kereskedés pénteken a New York-i tőzsdén.       A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,14 százalékkal erősödött, az S&P 500-as mutató 0,27 százalékkal
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 199,53 pontos emelkedéssel, 16 453,43 ponton állt csütörtökön a nyitás után 20 perccel.       A szerdai záró
Eddig több mint 70 ezren keresték fel az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (ekáer) honlapját, az üzemeltető Biorobotok Informatikai Kft. a rendszer január 1-jei indításáig további
 Három havi mélypontra gyengült kedden a forint a bankközi devizakereskedelemben, hasonlóan a többi feltörekvő piaci devizához.     Az eurót a kora reggeli 309,05 forint után délután fél
 Megtartotta harmadik ülését a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság hétfőn és kedden Budapesten - tájékoztatott a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)
Eltérően látják a kereskedés irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.     Móró Tamás, a Concorde
  Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő reggelre: az euróval és a dollárral szemben gyengült, a japán jennel szemben kissé erősödött, míg a
  A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye
 A világ húsz legfejlettebb (G20) országának gazdaságnövekedése 0,9 százalékra gyorsult a harmadik negyedévben az előző negyedévvel összevetve, amikor 0,8 százalék volt a
A januártól évi 5 ezer forintért vásárolható megyei autópálya matrica egy hónapra eső díja alig több, mint 400 forint, ennyi pénzért pedig az agglomerációból munkába
 Novemberben 24,2 milliárd forinttal nőtt a lakosságnak szánt állampapírok állománya, amely a hónap végén 2378 milliárd forintot tett ki - közölte az Államadósság Kezelő Központ
A japán jent nem számítva gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben csütörtökön napközben a bankközi piacon.     Délután négy óra körül az
 A konszenzusos várakozásnál is jóval mélyebb magyarországi defláció miatt 2015 első negyedében, akár már januárban újraindulhat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusa -
 Emelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a New York-i tőzsdén, köszönhetően a kedvező amerikai makrogazdasági adatoknak.     A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,19 százalékkal,
  Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége - erősítette meg szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését az
  Az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKAER) egy elektronikus felület, amelyen keresztül be kell majd jelenteni a kockázatos termék fuvarozását, és ezen keresztül követhető nyomon a
 Erősödött a forint kedd estéről szerda reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.     Az euró árfolyama kedd este 306,43 forint volt, szerda reggel hétre 306,07 forintra
Jyrki Katainen, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, növekedésért, befektetésekért és versenyképességért felelős alelnöke kedden, az uniós pénzügyminiszterek
 Két ingatlant vásárolt a budapesti Várnegyedben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyik alapítványa, az épületekben felújítás után oktatási és rendezvényközpontot, valamint angol nyelvű
 A Richter Gedeon Nyrt. saját részvények tőzsdei vásárlására adott megbízást, a társaság a részvényeket csoporton belül megvalósítandó részvénycsere


Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
14:05
- Elfogták a tengelici gyilkosság gyanúsítottját
13:42
- Az OTP Bank 44 millió forinttal támogatja az önkormányzati pályázatán győztes településeket
13:21
- Czomba Sándor: a Vállalkozó start II. program segítségével több mint ezer új vállalkozás jöhet létre
12:59
- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével
12:39
- Volodimir Zelenszkij is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján Moldovában
12:19
- KSH: a gazdaság teljesítménye az első negyedévben 0,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
11:48
- Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélnék a férfit, aki különös kegyetlenséggel végzett ismerősével
11:21
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
11:01
- NNK: enyhén csökken a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
10:44
- Mávinform: az applikáción és az Elvirán nem lehet jegyet vásárolni
MTI hírfelhasználó