Gedeon napja van. | 2024.03.28

Vettel nagyon hisz a Ferrari bajnoki címében

2015-08-04 09:37:16

A négyszeres világbajnok szemei előtt egyetlen cél lebeg, méghozzá az, hogy bajnok legyen a Ferrarival.

Sebastian Vettel pontosan tudja azt, hogy milyen bajnokságot nyerni a Forma-1-ben, hiszen 2010 és 2013 között mindent megnyert, amit csak lehetett.

Azt azonban még nem élte át, hogy milyen érzés ez, amikor egy olyan ikon színeiben teszi ezt meg, mint a Ferrari. A német nagyon hamar beilleszkedett Maranellóban, ahol már két győzelmet is szerzett, és továbbra is esélyes a címre.

„Természetesen igyekszünk a lehető leghamarabb elkapni a Mercedest, de ez nem ilyen egyszerű, hiszen egy erős motorral és autóval, valamint szintén két erős versenyzővel rendelkeznek. Mi azonban egyre közelebb és közelebb vagyunk hozzájuk. Egy bizonyos ponton fordulni fog a kocka.” – fogalmazott Vettel a BILD kérdésére.

„Most, hogy itt vagyok a Ferrarinál, bajnoki címet szeretnék velük ünnepelni. Szeretném megismételni a múlt varázsát. Ez egy nagyratörő cél, de nagyon nagy lehetőségeket látok benne.”

„Továbbra is a terveink szerint haladunk előre. Jelentős változások történtek az idei szezonban, és úgy érzem, remek jövő áll előttünk.”

 

Forrás: GP-live